Érsek Kínában tárgyalt a vasúti teherszállítás új üzleti lehetőségeiről

Érsek Árpád

Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter kedden Sanghajban tárgyalt kínai kollégájával, Li Xiaopenggel a vasúti teherszállítás új üzleti lehetőségeiről. A két miniszter aláírt egy egyetértési megállapodást, amelynek deklarált célja megteremteni a Kína és Európa közötti, Szlovákián keresztül történő vasúti teherszállítás szükséges feltételeit.

Érsek ezzel kapcsolatban rámutatott: Szlovákia olyan tranzitországgá válhat, amely biztosítja a kínai áruk átpakolását a széles nyomtávú vasútról a standard európai nyomtávú vasútra, valamint azok továbbszállítását nyugat felé. Hozzátette: már jelenleg is közlekednek tehervonatok Kínából Szlovákiába, az együttműködést azonban most rendszeresíteni kívánják. Ez azt jelentené, hogy rendszeres időközönként érkeznének hozzánk a kínai tehervonatok, amelyeket a visszaúton is kihasználnának áruszállításra. A Kína és Szlovákia közötti vasúti teherszállítás rendszeresítése számos üzleti előnnyel járna a szlovák vasúti közlekedésre nézve.

„Az államnak elsősorban az a feladata, hogy biztosítsa a szükséges feltételeket. A többi az adott ágazatokban dolgozó cégeken múlik” – jegyezte meg Érsek.

A tárgyalásokat követően mindkét fél leszögezte, hogy kész biztosítani a két ország közötti közlekedés és logisztika támogatásának feltételeit. A tervek között szerepel közös munkacsoportok létrehozása, továbbá közös részvétel a nemzetközi kiállításokon és vásárokon, nem utolsó sorban pedig a kölcsönös információcsere az intermodális szállítás fejlesztése területén.

A dunaszerdahelyi Metrans vállalat termináljába október elején futott be az első, Hszian városából érkező tehervonat.

A szlovákiai célállomás elérése előtt át kell pakolni a konténereket a széles nyomtávú vasútról a standard európai nyomtávú vasútra. Az átrakodásra a kisdobrai (Dobrá) kombinált szállítási terminálon kerül sor, amely az egész tranzitútvonal egyik legfontosabb pontja. A szlovák vasúti teherfuvarozó céghez (ZSSK CARGO) tartozó, két portáldaruval felszerelt terminál átrakodási kapacitása évi 200 ezer konténer. Az árukat cseh, magyar, osztrák és szlovákiai ügyfelek címére szállítják ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?