Úgy szokott az ilyesmi kezdődni, hogy lemegy az ember a boltba, hogy vesz pár kiflit, meg mondjuk, tejet, tehát csak a legszükségesebbeket, aztán a kasszánál sorakozván betekint a mélyhűtő magas polcrendszerébe, és megpillantja ott a borsót. Fagyasztott borsót veszünk hatvankilenc centért, elfér az még, bár nagyon hideg, de azt a pár percet kibírja, ringatja őt a karján, tartja két ujjával a fülénél fogva, ilyesmi. Nyúl a borsóért, és akkor látja meg a szomszéd polcon a tasak feliratát: Trippa. Megdöbben, hogy kerül ide olasz mélyhűtött pacal. Kérdezi a kasszást, kedves kasszás hölgy, itt ez az olasz pacal, a hűtőben, ez… látom, hogy van… ez, egyébként fogy? Nincs ez előfőzve, ugye? Vagy ez csak sima nyers pacal, lefagyasztva? Pittyen a kassza, lesz még más is, kérdezi alsó hangon, kijelentő módban a kedves kasszás. Nem lesz más, nem lesz, nyúl a zsebébe a vásárló, aztán továbbhurcolkodik egy méterrel, helyet engedve a következőnek, aki az olasz pacal felől, Isten tartsa meg jó szokását, már nem érdeklődik.
Telnek a napok, a hetek, és már nem csak az olasz pacal didereg daraboltan a mélyhűtő magas polcán, hanem mi is, sőt a kedves Olvasó is, aki kedvesen olvasva felteszi magában a kérdést, hogyan kerül egy családi magazin bevezetőjébe a didergő olasz pacal története. És a morfondírozás megalapozott, hiszen ilyen késő őszi időben, amikor már fel-felbukkannak a boltokban a csokimikulások, hirtelen úgy érezzük, mintha kevesebbek lennénk… ha mással nem, hát néhány óra napsütéssel. Közben meg csak november lett, a november pedig már más, mint a szeptember, ráadásul a december még másabb lesz. Minden ember más, mi magunk is, ráadásul mások vagyunk most, mint voltunk öt éve. Az ott a képen maga? – kérdezte a főszereplő a gófnőt Bartis Attila A vége című regényében. Nem kedvesem, az ott én voltam – felelte a grófnő, aki a hátsó udvarban lakott Máriával, a cseléddel, aki annyira tudta az illemet, hogy meghalni is csak úgy volt hajlandó, hogy előtte két napra előre megfőzött. De persze nem pacalt, hiszen olyat a grófnők nem esznek, még akkor sem, ha a hátsó udvarban kell lakniuk.
Ami a lap tartalmát illeti, talán az a legjobb kifejezés rá, hogy évszakharmonikus. Kicsit befelé is irányítja figyelmünket, hiszen a befelé fordulás segít, hogy megismerjük magunkat, hiszen ahhoz, hogy tudjuk, mi kell nekünk, először azt kell megállapítani, kik is vagyunk. Vagy hogy kik voltunk, és mennyiben vagyunk még azok, akiknek hisszük magunkat. Hogy mások kinek hisznek, az szerencsére nem a mi dolgunk, így foglalkoznunk sem érdemes vele. Most nincs Koperta, ami nagy kár, de hát az élet nem habos torta. Próbáljuk meg kiheverni, közben ráadásul olvashatunk is, ha már kezünkben az újság.
Csak odaszól vasárnap délutánonként Borbola Erzsinek, hogy te, Erzsi, repülök egy kört, hátha kapok tubusos fafogót a Non Stop boltban.
Kiss Ottó: Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.