A DAC nem használta ki a helyzeteit, csak döntetlenezett

DAC

A labdarúgó Fortuna Liga 14. fordulójában a DAC csak 0:0-ás döntetlent ért el a Sereď csapata ellen. A dunaszerdahelyi csapat rengeteg helyzetet dolgozott ki, de egyiket sem tudta kihasználni, így odahaza vesztett el két pontot.

4. perc az első DAC helyzetecske, Vida Kristopher passzolt Kalmárhoz, akinek gyenge lövését Iliev kapus védte. A 9. percben már nagy DAC helyzet maradt ki: Blackman lódult meg a jobb oldalon, lerázta a védőjét, és laposan gurított be Ramireznek, aki az égbe bikázta a labdát.  Az első félidő közepén rövid időn belül Vida Kristopher majd Ronan lőtt messziről, de leginkább a kapu mögötti nézőkre lett volna veszélyes mindkét lövés. Azonban Iliev kapuja mögött csak néhányan üldögéltek, alig háromnegyed ház lehetett a MOL Arénában. 6887 volt a hivatalos nézőszám.

Felpörögtek az események, előbb Ramirez tűnt el gyanús körülmények között a szeredi tizenhatoson belül, majd Ronan lőtt egy gyönyörű kapufát. A másik oldalon Jedličkának kellett egymás után kétszer is óriási bravúrt bemutatnia.

Az első félidőben leginkább mezőnyjáték folyt. Ugyan DAC-nak volt több helyzete, de Jedličkának két nagy bravúrt is be kellett mutatnia, így igazságos 0:0-val vonultak szünetre a felek.

A második félidő óriási Ramirez helyzettel indult. A DAC csatára Ronan szabadrúgására robbant be, és csak centikkel vétette el a szeredi kaput. Második kapufáját is meglőtte a DAC, ezúttal Vida Kristopher lapos lövése csattant a kapufán. Érezhetően fokozta a tempót a DAC, a Sereď csapatát percekre beszorította a saját kapuja elé. 

A vendégek kapusát, Dejan Ilievet biztosan nem zárják szívükbe a DAC szurkolók, már az első 20 perc után látványosan húzni kezdte az időt. Nagyon akart a hazai csapat, de az akarattal leginkább nagyon sok pontatlanság társult. Eladott labdák, rossz passzok és rossz cselek. 

Kalmár Zsolt is ziccert ront. Egy tizenhatoson belüli kavarodás után pattant hozzá a labda, de a lövését Olawale blokkolta.

A 72. percben cserélt Peter Hyballa, Vida Kristopher helyére Andrej Fábry jött, aki egyben a postás szerepét is betöltötte. Ronannak adott át egy papírcetlit, amit Hyballától kapott. Ronan pedig Kružliaknak adta tovább.

Fábry aktívan kapcsolódott a meccsbe, előbb egy jó lövést eresztett meg, amit Iliev kapus ujjpercekkel védett, majd a remek beadásáról Ramírez maradt le centikkel. 

A 77. percben érvénytelen gólt szerzett a DAC. Kružliak érkezett jól szögletre, ám ütközött a vendégek kapusával, így a Sereď jöhetett szabadrúgással. 

Az utolsó percekben nagy nyomást helyezett a dunaszerdahelyi csapat az ellenfelére, helyzetei is akadtak, de nem sikerült kiharcolnia a győzelmet. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?