Kerékpárúttal hálóznák be Somorját

Somorja |

A csallóközi város képviselőtestülete a héten rendkívüli ülésen döntött a Somorja–Úszor kerékpárúttal kapcsolatos határozatról. Az önkormányzat az utolsó pillanatban pályázik támogatásért a közel egymillió euró értékű projektre.

Orosz Csaba, Somorja polgármestere lapunknak elmondta, hogy már legalább öt éve dolgoznak a tervek előkészítésén.

„Eredetileg azt terveztük, hogy kerékpárúttal összekötjük Csölösztő városrészt az úszori vonatmegállóval. Végül különválasztottuk a két projektet, mert komoly akadályokba ütközött”

– nyilatkozta Orosz, hozzátéve, hogy az eredeti elképzelés szerint is mindkét önkormányzat a saját területén gondoskodott volna a kerékpárút megépítéséről. A város azt szorgalmazta, hogy kataszterében folytatódjon a fejlesztés előkészítése. 

Somorján a csölösztői X-Bionic sportközponttól a Pomlé végén lévő városhatárig, a városközponton keresztül vezet a tervezett útvonal. Október végéig lehetett pályázni a beruházásra, a város az utolsó pillanatban adta be a pályázatot. A polgármester ezt azzal magyarázza, hogy rendezni kellett az útvonal alatti telkek tulajdonviszonyait. „A legtöbb szakaszt a meglévő útvonalakon jelöljük ki, néhány helyen szélesítjük az utakat, de új útvonalak és megállók is lesznek. Egy szakavatott céget bíztunk meg a tervezéssel azért, hogy járható is legyen az út, és megfeleljen az előírásoknak” – folytatta Orosz Csaba.

Az év végéig kiderülhet, hogy sikeres lesz-e Somorja 931 ezer eurós pályázata. Ha elnyerik a támogatást, akkor az önkormányzatnak az összeg öt százalékával kell hozzájárulnia a beruházáshoz.

(béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?