Menyhárt: senki sem lett elküldve a tárgyalóasztaltól

Menyhárt József

Menyhárt József, az MKP elnöke szerint szó sincs arról, hogy bárkit is kitessékeltek volna a délelőtti ötpárti egyeztetésről.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, ma délelőtt félbeszakadt a szlovákiai magyar pártok egyeztetése. A Híd sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a párt delegációja mindaddig tárgyalóasztalnál maradt, amíg onnan el nem lettek küldve. Menyhárt József szerint erről szó sincs. „A tárgyalások egyszerűen be lettek rekesztve, mivel a felek nem tudtak egy kardinális kérdésben megegyezni. Nem azért hívunk be valakit egy tárgyalásra, hogy aztán kitessékeljük, kitegyük, vagy elküldjük. Nem erről van szó. Nálunk a héten elnökségi döntés született arról, hogy kulcsfontosságú szempont a Smerrel, és SNS-szel, és a Kotlebáékkal való nem-együttműködés. Mi emellett végig kitartottunk” – nyilatkozta lapunknak az MKP elnöke.

Ravasz Ábel, a Híd alelnöke lapunknak elárulta: mivel az MKP nem volt hajlandó elállni attól a szándékától, hogy a Smert már a választás előtt kizárja az együttműködésből, a Híd cserébe azt javasolta, hogy az OĽaNO-t is zárják ki a lehetséges koalíciós partnerek közül. Ravasz állítja: a tárgyalás ezután szakadt félbe. Menyhárt nem kívánta kommentálni a Híd ajánlatát. „Hogy a Híd kit zár ki, és kit nem, az a saját magánügye” – reagált az MKP elnöke. Ugyanakkor hangsúlyozta: ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a tárgyalások folytatódjanak. Králik Róbert, az MKP sajtótitkára lapunknak elmondta, hogy jövő héten újra meghívót kap minden fél az egyeztetésre. Ravasz egyelőre nem árulta el, hogy a Híd részt vesz-e.

A délelőtti tárgyalásokon az MKP-nak, a Magyar Fórumnak és az Összefogásnak arról végül sikerült megegyeznie, hogy az idő szűkösségére való tekintettel az Összefogás mozgalomból választási párt lesz, és átnevezik a Magyar Közösségi Összefogásra (Maďarská komunitná spolupatričnosť). A párt már meg is tette a kellő jogi lépéseket, vagyis a belügyminisztériumnak jelezte a névváltoztatást. Menyhárt ezzel kapcsolatban óvatosan fogalmazott, nem jelentette ki egyértelműen, hogy az MKP jelöltjei a választási párt listáján indulnak. „Az Összefogás hajlandó átnevezni magát, ez egy fontos lépés a részükről. Viszont azt látni kell, hogy csupán akkor lehet egyértelműen tovább lépni ebben az ügyben is, ha tisztázva lesznek a feltételek. Ez egy lehetőség, meg kell néznünk, hogy mit tudunk kihozni belőle” – mondta az MKP elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?