Véletlenül másnak küldte el a fotót vajúdó feleségéről, a válaszra nem volt felkészülve

19 millió telefonhívás szilveszter éjjelén

A kellemetlen helyzet után kellemes meglepetés következett.

Zachary Garrett és a felesége, Sierra már régóta tervezték a közös babát, de mikor eljött a nagy alkalom akkor mindketten elég idegesek lettek. A kórházban a leendő apuka telefonon tudatta a családtagokkal, hogy megérkeztek a kórházba és hamarosan megindul majd a szülés. Egy rendkívül bensőséges pillanatról van szó tehát, amit ritkán ad ki az ember idegeneknek, vagy rég nem látott ismerősöknek.

Pedig pontosan ez történt Garrettékkel, de a dolog végül egész jól sült el – írja a 24.hu.

Garrett csak meghatározott embereknek küldte el a fotókat, többek között a nagymamájának is, aki véletlen a választ úgy küldte el, hogy mások is megkapják, így teljesen idegen emberek kerültek rá az SMS-ezésre. Az egyik ilyen ember volt az a rég nem látott ismerős, akivel Zach már évek óta nem beszélt.

A férfi, akit egyébként Bobbynak hívnak, gratulált a leendő apának és felajánlotta, hogy adományoz egy kisebb összeget, amiből a család jó sok pelenkát tud venni, merthogy abból sosem elég.

Bobby szerint bármikor, amikor egy új élet jön létre, az egy áldás és egy csodálatos dolog, ezért szívesen segít, még akkor is, ha csak véletlen került bele a társalgásba.

Az újdonsült apuka elfogadta a felajánlást és nagyon megköszönte Bobbynak a segítséget.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?