A halottak köztünk élnek

Képmutató lett a világ? Vagy mindig is képmutató volt? Mindannyian szerepet játszunk. Én most eljátszom, hogy író vagyok, és fantasztikus okos dolgokkal kápráztatom el önöket. Önök pedig eljátsszák, hogy irodalomkedvelők, pedig lehet, csak azért olvassák el, amit írok, mert addig se kell kapálni, kaszálni meg havat hányni. Nincs az a legmenőbb céllövölde, ahol annyi papírrózsa volna, amennyit mindenszentek és halottak napja előtt kicipelünk a temetőkbe. No meg a rengeteg mécses! Hátborzongató hallani, mikor táskánkban összekoccannak az uborkásüveg nagyságú üvegburák, ilyenkor legszívesebben földhöz csapná az ember az egészet. No meg a kazal nagyságú élővirág-költemények. Minél nagyobb, annál jobb. Eljátsszuk, hogy ezekkel az ajándékokkal akarjuk kifejezni mély gyászunkat elhunyt hozzátartozóink iránt. Vajon milyen gyakran gondolkodunk el azon, hogy tényleg szerettük-e, tiszteltük-e vagy egyáltalán ismertük-e azokat, akiknek gyertyát gyújtunk, vagy csak azóta szeretjük őket, mióta másfél méter föld választ el minket egymástól? Most már nem kell hallgatnunk a panaszaikat. Többé nem utasítgatnak, nem dirigálhatnak, nem piszkálódhatnak, nem alázhatnak meg. Végre úgy élhetünk, ahogy kedvünk tartja. Mikor azokra gondolunk, akiket igazán kedveltünk és szerettünk, a torkunkba felugrik egy gombóc, tarkónkat elönti a forróság, és elerednek a könnyeink. Nem lehet tudni, hogy az elhunytakat siratjuk, vagy önmagunkat. Lelkiismeret-furdalásunk van. Átbeszéltünk-e velük mindent? De jó lenne még megkérdezni tőlük valamit! Milyen volt a világ, amikor mi még nem voltunk? Milyen lesz a világ, mikor mi már nem leszünk? Elmondani nekik, hogy milyen rosszulesett, mikor ostobának és tehetetlennek neveztek. Mikor napokon keresztül rossz álmaink voltak, mert attól féltünk, hogy el fognak hagyni. Megkérdezni tőlük, hogy milyen színű margarint kell a derelyés palacsintához keverni, hogy olyan finom omlós legyen, ahogy csak ők tudták elkészíteni. Hová rejtették el a családi kincses ládikát?

Mivel egyszer mindannyian halottak leszünk, hiszen azért születtünk, hogy meghaljunk, nem tudom, nem lenne-e jó a mindenszentek és halottak napja mintájára élők napját is tartani. Összejönni, megbeszélni a dolgokat csak úgy, hátradőlősen, pianósan, amíg lehet.

Plavec Gyula