Sokkoló népámítás

csomag

Drágább élelmiszer, növekvő banki díjak, magasabb ingatlanadó, időskori mélyszegénység a mai fiataloknak – szinte hihetetlen, de emberi nyelvre lefordítva ilyen és ehhez hasonló szlogenekkel vadásznak voksainkra a választás előtt a kormánypártok. 

A Smer, az SNS és a Híd népszerűsége – egyáltalán nem meglepő módon – soha nem látott mélypontra süllyedt, a választásig pedig már csak négy hónap van hátra. Az idő sürget, a pártok így egyre kevésbé válogatnak a módszerekben. Mindent bevetnek, amihez értenek, és mivel már eddig is a választók átverésében bizonyultak a legjobbnak, most is ezt vették elő. Segítünk a szegény dolgozó népen: növeljük a minimálbért és a bérpótlékot – dobták be a jól hangzó szlogeneket. Azzal azonban már nem dicsekednek, hogy a cégek az így megugrott bérköltségeiket áremelésekkel pótolják. 

Az EU 28 tagországa közül mára így a szlovákiai árvágta a második leggyorsabb, az elemzők szerint pedig ez bizony a kormánypártok „érdeme” is.

Az SNS-nek szegény cigarettázókon esett meg a szíve, a csúnya pénzügyminisztérium ugyanis a cigire kivetett nagyobb adóval foltozta volna be a költségvetésen támadt lyukat. Andrej Danko SNS-elnök azonban kijelentette, hogy csak a testén keresztül. Fizessenek inkább a szerinte hatalmas profitot felhalmozó bankok, vagyis hosszabbítsák meg a banki különadó hatályát, így az államkassza továbbra is évi 100 millió euró pluszpénzhez jut. 

Köszönjük, SNS! Kin fogják behajtani a bankok ezt a pénzt? Rajtunk, ügyfeleken, vagyis a már így sem alacsony banki díjak még tovább nőnek.

A cigaretta ugyanolyan drága lesz, mint eddig.
 
Nem maradt le azonban a Híd sem, amely az adóalap adómentes részének növelését harcolta ki. Ennek köszönhetően állítólag nőnek az alkalmazottak bevételei. A természetes személyek jövedelemadóját azonban az önkormányzatok kapják, és ha csökken az alkalmazottak adóterhe, az önkormányzatok bevételei megcsappannak. Egyes felmérések szerint a családok ezzel a döntéssel átlagosan havi 3,80 euró pluszpénzhez jutnak, míg az önkormányzatok éves adókiesése eléri a 149 millió eurót. Nem csoda, hogy az önkormányzatok máris jelezték: kénytelenek lesznek megemelni az ingatlanadót, és ez azokat is sújtja, akiket az adóalap adómentes részének növelése egyáltalán nem érint. 

És akkor még nem említettük a Smer nyugdíjrendszerrel kapcsolatos „forradalmi” újításait, például a nyugdíjplafont, amely ugyan első hallásra szociálisan rendkívül érzékeny ötletnek tűnik, nem árt azonban tudni, hogy emiatt a jövőben tovább csökken a nyugdíjak összege. Magyarul: a mai fiatalok a távoli jövőben ugyan egy-két évvel korábban mehetnek nyugdíjba, ennek tudatában pedig boldogabban halhatnak éhen. 

Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, könnyeket és verítéket – vallotta be bemutatkozó beszédében 1940-ben a frissen kinevezett brit miniszterelnök, Winston Churchill. Ha a Smer, az SNS és a Híd politikusai az ő nyomdokain szeretnének járni, ám legyen. Valaki azért szólhatna nekik, hogy a rosszból pláne megárt a sok, hiába van szépen becsomagolva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?