Újra elhalasztották a kórházreformot

Andrea Kalavská
Pozsony |

A parlament a hétfői ülésen a várakozások ellenére mégsem szavazott Andrea Kalavská (Smer) kórházreformjáról. A halasztást állítólag maga az egészségügyi miniszter kérvényezte. Az SaS képviselői azonban azt állítják, hogy Kalavskát átverték.

A javaslatról így legközelebb a parlament november végi ülésén szavazhatnak a képviselők. Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője egyelőre nem adott részletes magyarázatot Kalavská döntéséről.

„Az egészségügyi miniszter harcolt a reformért, és megpróbálta meggyőzni a teljes politikai palettát a javaslat támogatásáról. A miniszter asszony egészen a mai napig küzdött a támogatásért. Az egészségügyi tárca vezetőjét néhány perccel a szavazás előtt megkérték, hogy halassza el a szavazást, mivel a tudtára adták, hogy a javaslat mögött nincs elegendő politikai támogatás. A részletekről Kalavská holnap tájékoztat”

– válaszolta lapunknak tegnap a tárca szóvivője.

Egyelőre nem tudni, hogy ki kérte meg Kalavskát a reform elhalasztására, annyi azonban bizonyos, hogy a reformot nem támogatta volna elég képviselő. A Smer és az SNS korábban sem mutatott hajlandóságot a támogatásra, múlt héten pedig a Sme rodina is kijelentette, hogy a szavazás során tartózkodni fog.

Átverték Kalavskát?

Az SaS élesen bírálta a szavazás elhalasztását. Janka Cigániková, a parlament egészségügyi bizottságának tagja állítja: információi szerint Andrea Kalavská nem adott be semmilyen javaslatot a szavazás elhalasztására, valaki a miniszter háta mögött intézkedett az ő nevében.

„Nem is csodálkoznék, ha ezek után Kalavská lemondana”

– mondta Cigániková. Az újságírók kérdésére azonban nem árulta el, hogy honnan származnak az információi. Kalavská egyelőre nem reagált Cigániková állításaira.
Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke ezzel kapcsolatban elmondta: a szavazás előtt felhívta Kalavskát, aki a telefonban megerősítette, hogy egyetért a reform elhalasztásával.

SaS: hibáztak az orvosok

Az SaS képviselője felszólalt a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) ellen is, akik múlt héten csütörtökön a parlament előtt tiltakoztak a reform elfogadása ellen. Cigániková szerint az orvosok a demonstráció után egyesével keresték fel a képviselőket, hogy lebeszéljék őket a reform támogatásáról.

„Én megértem a kollégákat is, hogy ha eléjük áll egy orvos, és katasztrofális forgatókönyveket fest le a reformról, akkor elkezdenek kételkedni. Főleg azokról a képviselőkről beszélek, akik kevésbé értenek az egészségügyhöz. De mégiscsak: a javaslat kétszer volt tárcaközi egyeztetésen, a miniszter minden egyes pártot meglátogatott, mindenkinek külön bemutatta a reformot, aki akart, az kérdezhetett, és mindenre választ kapott”

– hangoztatta az egészségügyi bizottság tagja. Hozzátette: elképzelhető, hogy a tiltakozó orvosok mögött Robert Fico (Smer) áll, aki korábban többször is elmondta, hogy nem engedi a reform elindítását.

Esély még van, de kicsi

A november végén kezdődő ülés az idei utolsó a parlamentben. Cigániková szerint jelentősen csökkent az esély, hogy ebben a választási ciklusban elfogadják a reformról szóló javaslatot. Danko azonban egyelőre nem zárta ki, hogy a parlament januárban is ülésezik majd, ez pedig azt jelentené, hogy a februári választás előtt még átmehet a reform. Cigániková ennek ellenére úgy véli, hogy a Smer képviselőinek nincs elég bátorsága ahhoz, hogy elfogadjanak egy ilyen reformot, így a döntés a következő kormányra marad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?