348 perc gólínség után hármat lőttek a somorjaiak

száraz

A harcias szellemben küzdő somorjai STK 1914 megérdemelt 3:0-s győzelmet aratott a gólhelyzeteiket elpuskázó liptószentmiklósiak ellen a II. labdarúgóliga 15. fordulójában.

A hazaiak korábban 303 percen át még gólt sem szereztek, vasárnap Ján Blaháč, a Poprádról érkezett új vezetőedző irányításával igyekeztek megtörni ezt a rossz sorozatot. Nem volt egyszerű feladat, mert a vendégek három héten át őrizték veretlenségüket. Ezek a tények kezdettől megnyilvánultak a pályán.

Nagy elánnal kezdtek a vendéglátók, már az első percben vezetéshez juthattak volna, ám Sharani közelről csak a kilépő kapust találta el. A túloldalon Čery lövését hárította Száraz. A hazai kapust kisvártatva Pončák késztette még nagyobb bravúrra, ugyanis a somorjai csapatkapitány rosszul találta el a beadásból érkezett labdát, amelyet a hálóőr kiváló reflexszel tenyerelt a kapu fölé. Ugyanígy ártalmatlanná tette a l4.percben Lišivka ziccerét. Száraznak szerencséje is volt, mert az első félóra végén Bartoš lökete centiméterekkel süvített el a bal kapufa fölött. Nem sokkal később hazai szöglet után az ötösön üresen hagyott Malý elé pattant a labda, aki szemlátomást meglepődött a váratlan helyzeten, és fölé durrantott. Fokozatosan mindkét oldalon alábbhagyott az addigi nagy iram. Már úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlennel vonulnak öltözőbe a csapatok, ám a hosszabbítás második percében Gerát rosszul passzolt, a szemfüles Čunta az ajándéklabdával kapura tört, Václavík pedig már csak buktatni tudta. Jogos büntetőt ítélt a bíró, amelyet Pončák magabiztosan értékesített – 1:0.

Szünet után nagy erőket mozgósítottak a vendégek a mielőbbi egyenlítés érdekében, de csak mezőnyfölényt vívtak ki a figyelmesen védekező ellenfelükk0el szemben. Gólhelyzetig már nem jutottak. Sőt, az 55. percben Veselovský lefutotta őrzőit, éles beadását a berobbanó Rymarenko közelről a hálóba vágta – 2:0. A továbbra is elszántan rohamozó tátraaljaiak mindenképpen igyekeztek legalább szépíteni, de nagy igyekezetükben megfeledkeztek a védekezésről. Emiatt a 80. percben Leginus büntethette volna őket, de beadását a kapus szedte fel. Röviddel a végső sípszó előtt Sharani kapott jó indítást, amellyel megiramodott, és közelről a kimorduló kapus mellett megadta a kegyelemdöfést a liptóiaknak – 3:0.

Az új somorjai szakvezető bemutatkozása tehát jól sikerült. Védencei hetek óta tartó gólínség után végre eredményesek voltak, és figyelmesen védekeztek a jó erőkből álló ellenfelükkel szemben, akik csalódottan vonultak le a pályáról. Vendéglátóik pedig javuló hangulatban várhatják a jövő vasárnap délelőtt ugyancsak a pomléi stadionban sorra kerülő régióderbit a komáromiak ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?