FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Hidak könyve VI. / A túloldal

FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN:  Hidak könyve VI. / A túloldal

„Sima s könnyű híd lészen a pokol fölött, vékony akár az emberi hajszál, s éles, akár a szablya pengéje, s annyi íve lesz, melyet emberfia meg nem számlálhat. Pillérei hegyes kopjákra hasonlítanak, köveiből pedig tövisek nőnek. Hét stáció lészen a hídon, s a halandóknak mindegyiknél számot kell bűneikkel vetniük...

...Az elsőnél felelniük kell, vajon mindig igazán hitték-e az istent, vagy tán a kétségbe, sőt hitetlenségbe estek. Ki hűtlen vala, a pokol tüzébe esék. A másodiknál felelnek majd, a rendhez híven borultak-e imára. A harmadiknál, hogy megadták-e az alamizsnát a szükséget szenvedőknek. A negyediknél, hogy megtartották-e a bőjtöt, az ötödiknél elvégezték-e a kis és nagy zarándoklatot, a hatodiknál, hogy ima előtt részben vagy egészen megmosdottak-e, a hetediknél, hogy édes anyjukat és atyjukat, s a család kötelékeit tisztelték-e, s hogy a nyomorultakat védelmezték-e…”

A továbbiakban szó esik még arról, hogy karmát meresztő sas lebeg a híd felett, felcsapnak a pokol lángjai, s a bűnösöket megégeti, akik mintha kötélről egyensúlyukat vesztve zuhannak alá, továbbá a középtájt megrettenőkről, és végül az igazakról, akik úgy kelnek át a hídon, hogy észre sem veszik, hogy átmentek.

A zöld füzetben találtam ezt az írást, az van fölé írva: „HIDAK – Sirat ćuprija”. Keltezés nincs mellette, nem tudom, pontosan mikor írhattam bele, valamikor május elején, hiszen az előtte álló szöveg a Virágidő harmadik része, amelyet azután írtam, hogy visszatértem Párizsból. Előtte párizsi feljegyzések, egy passzus a Pont Neuf mascaronjairól például. A ramazánnal együtt köszöntöttem be, az ágyúdördülés meg az első teravija már a városban ért. Ez tavaly május 16-án volt, ez tehát a terminus post quem, de az ante quem-et már nehezebb megállapítani. Mindenféle tudálékos feljegyzések, idézetek, felírások (varia) követik egymást, majd az első dátum: „május 26 – Rahat – koncert orijentalne muzike (török görög klasszikus makám zene)”.

Ittam a sört az egyetemi könyvtárazás után, nem volt kedvem hazamenni a szép májusi délutánon. A bulvárokon szmog, a Miljacka hűs, a fényes hegyek frissek. A Galerija kávézó teraszán iszom a sört (veliko točeno sarajevsko), ramazánkor, fényes nappal, de ez itt senkit nem zavar, ez a helyi urbánus fiatalokat biztosan nem, pláne a nyezávislák kinézetű pincért, Brkicát (Bajuszka), a laptopozó francia lányt, a kutyás srácot, az állandó arcokat. Közben körmölök a zöld füzetbe.

A Szirát hídja érdekelt, már emlékszem, hiszen ott az előző feljegyzés, egy idézet: „Vonulj be, nyisd ki az ablakot, oda menekülj / a káprázat elől. // Kelj át a vékony hídon s meglátod / Arcát a Végtelennek.” Hasan Kaimijától származik, a 17. századi szarajevói dervis költő egy Kaszidájából (vallásos költemény), amelyben az Én a szúfi szimbolika értelmében házként jelenik meg, a vékony híd pedig egyértelműen az iszlám eszkatológiára utal, a hídra, amelyen csak a tiszta szívűek mehetnek át a paradicsomi túlpartra. Feljegyzésem fordítás fordítása, hiszen a török nyelvű költeményt Jasna Šamić szerbhorvát fordításában találtam meg a keleti nyelveken írt régi bosnyák költészet antológiájában. S a Szirát hídjáról szóló feljegyzés sem saját. Al-Kiszái írta, a 9. századi arab grammatikus, Hárún ar-Rasíd kalifa nagyrabecsült barátja, gyermekeinek nevelője. Aztán Ján Pauliny neves szlovák arabista válogatta és lefordította, majd a Tatran szép kúfi kalligráfiákkal dizájnolva kiadta, én pedig megtaláltam néhány éve a Justičák melletti pozsonyi antikváriumban, majd egy hónapja pedig, amikor legutóbb otthon voltam, magammal hoztam. Persze Al-Kiszái sem eredeti, a Korán és a hadísz történeteit dolgozza fel.

Sokáig nem tudtam eldönteni, mi zavar egyre jobban a körmölés alatt. Nem a zene, nem Brkica forgolódása, s nem a francia lány pötyögése zavart, hanem a szöveg, amit írok. Hirtelen utálni kezdtem azt a következetlen és művi archaizálást, amelyet fordításom-átdolgozásom, jobban mondva átiratomban stílusul választottam. Az egészből szinte már áradt a katolikus tömjénszag. Nem is az archaizálás miatt, az csak rásegített, mondhatni bibliássá, jelenések könyve-szerűvé tette az egészet, hiszen Pauliny popularizáló fordítása (a kötet Iszlám mítoszok és legendák alcímmel jelent meg) érthető módon nem veszi át az iszlám fogalmait, pontosabban lefordítja, körülírja őket. A kulturális kontextustól megszabadított szövegről akár még azt is hihetnénk, hogy egy középkori pokoljáró vízió részlete, esetleg egy későókori apokrif zsidó apokalipszis. Pedig éppen az a dolog különössége, hogy abban az eszkatológikus hagyományban, amellyel e két példázott szöveghagyomány dolgozik, bármennyire is jól felszerelt a Végső Nap meg a Pokol készlete, sehol sem találjuk meg a túlvilág hídjának képét.

A kulturális fordítás örök probléma. Szinte végig sem írom az utolsó sorokat, máris előkotrom a piros tollam, és zárójelezni kezdek szavakat, majd újakat írok föléjük. Az „isten”-nel kezdem, „Allah” lesz belőle. Az Úr prófétájából annak küldötte, vagy inkább pejgamber. Kegyes isten helyett ar-Rahím. Az alamizsnából zekat, a böjtből ramazán, a kis és nagy zarándoklatból a mekkai és medinai hadzs, az ima előtti mosdásból abdeszt – a parancsolatok értelmében. Az igazhitűkből múminok lesznek, a paradicsomból dzsennet. A pokol, s az arra referáló templomos-tömjénes gyehenna, vagy a zsinagógai geh Hinnom, vagyis az ószövetségi Hinnon völgye helyett pedig a dzsehennem szó kerül, mely ugyanezen forrásból származik. E szó etimológiai metamorfózisai is a kulturális fordítás dilemmáira irányítják a figyelmet, pláne, hogy ezzel párhuzamosan a gondolati koncepciók metamorfózisa is ott rejlik.

És úgy, ahogy a szirát szónál, amely 45 alkalommal fordul elő a Koránban, általában Allah „ösvényét” jelentve. A szó azonban nem arab. A muszlim írásértelmezők as-Szujuti nyomán görög eredetűnek, a latin strata szóból származónak tartották. Valószínűbb azonban, hogy a perzsa zoroasztrizmus eszkatológiai képzetének, a csinvat hídjának átvételéről van szó. A kulturális fordítás akár a híd: ha új életre kél a túlpartra érve, észre sem veszi, hogy átkelt a hídon. Ha nem, alázuhanva a halálnak halálával hal. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?