Van már amerikai filmje is

Törzshelyén, a Blaha Lujza tér melletti bisztróban rumot rendel nekem is. Kedvenc rumját, amelyhez narancsszelet dukál. „Negyvennégy fokos az ital, fantasztikus íze van!” – biztat, miután elmondom neki, hogy ilyesmit én sosem iszom. Erre jön egy regényes kísérőszöveg: „Ezt Dél-Amerikából hozzák, diófa hordóban dobják be egy tengeröbölbe, ahol pár évig érlelik.” Megkóstolom. Tényleg nagyon finom. Ő már a folytatásnál tart.

Pilzen színházi fesztiválján járt nemrég Mundruczó Kornél társulatával, a Protonnal. A Nehéz Istennek lenni című darabot játszották.

Hozzám nagyon közel áll az a fajta gondolkodás, amelyet Kornél képvisel. Szeretek vele dolgozni. Ott nincs mese. Ott minden kiderül. Ott akarni kell. Nála nem lehet megúszni, destruálni.

Egy „beledöglős” színész ilyen csapatban érzi jól magát.

Először színész akar lenni az ember. Aztán jó színész. Dolgozik érte, hogy az legyen. Menet közben később kiderül, hova sodorta a szél, merre pörgeti, milyen irányba viszi tovább. Nekem jó mestereim voltak. Major Tamás, Székely Gábor. Két rettenetesen felkészült, roppant tehetséges ember. Major sokkal modernebb volt, mint sokan mások a nagy rendezők közül. Szuverén magánvéleményem ez. A váratlan, merész gondolkodás Kornélnál is megvan. Zsótérnál is. Ők más szemszögből vizsgálják a világot, a színházat, a színészeket. Zsótérral a Szégyenben játszom együtt. Az is Kornél rendezése.

Tanyán született, falun nőtt fel, később lett városi gyerek. Élvezte azokat az éveket?

Hogy az Istenbe ne! Huszártisztnek képzeltem magam egy vesszőkosáron állva. Védtem a váramat a libák és a pulykák ellen. Csákóm is volt, meg fakardom. A román határkockában éltünk. Úgy szól a nóta: Nyírábrányba két úton kell bemenni. Ez igaz, de nem lehet továbbmenni. Csak ki.

Könnyen kezelhető gyerek volt?

Fociztam. Ábrányból Debrecenen keresztül jöttünk fel Budapestre. Nagyon fáradtak voltunk. A Nyugatiból gyalog mentünk ki a Margitszigetre. Nejloning, nyakkendő, öltöny. Akkor az volt a legnagyobb divat. A bőröndben sült csirke, kolbász, ilyenek. Nehogy éhezzen a gyerek! Ledobáltuk a cuccainkat, mentünk egyből a pályára. Meg is vertük a budapestieket. Lehettem tizenöt éves. Apám asztalosként dolgozott. Azt a módszert választotta, hogy minden héten háromszor-négyszer elvert. De nagyon! Szíj, vinkli, áztatott kötél. Kaptam. Úgy gondolta, a gyerek verve jó. Az olyan világ volt.

Hogy viselte?

Nehezen. Sokszor elfutottam. De öregkorára már nagyon egyben voltunk. Jóban lettünk. Szeretett. Sokat dolgoztam. Jártunk ki a határba kapálni. Fát ültettünk az erdőgazdaságban. Otthon is rengeteg munka volt. Fent, a hegyen szőlő. De attól még lejártunk a kaszálóra játszani. Nagyapámnak lova volt. Szellő. Nyereg nélkül, a szőrén ültem meg, egy szál klottgatyában. A határban mezítláb jártunk. Jó volt.

A főiskola zárt rendszere nem tartotta kordában?

Dolgozni szerettem, csak utána mindig mentem az éjszakába. Bódy, Cserhalmi, Őze, Huszárik, Fehér Gyuri voltak a barátaim. Később Bán Jani, Gáspár Sanyi. Egymásra találtunk. Cserhalmival kaszkadőrködtünk is. Ott kemény meccsek voltak a lovakkal. Most már nem tudok csak úgy felrepülni rá, mint régen. Vagy hátulról, szaltóval le. Szép emlékek. Ma daru kellene, hogy felemeljen. Hatvanhat éves lettem.

Filmen először Szomjas György rendezésében, a Rosszemberekben kapott főszerepet.

Jancsó Miklós is meghatározó rendező volt a pályámon. A vele forgatott Magyar rapszódia és az Allegro barbaro. Mint Tarr Bélával a Kárhozat, vagy Fehér Gyurival a Szenvedély. Mindenkitől sokat tanultam. Bódy könyveket adott a kezembe. Schopenhauert. És még beszélgetett is velem. Ezerszer okosabb volt nálam. A kutya éji dalában nem kaptunk lámpákat. Minimális pénzből fogattuk. Éjjel még dolgozni akart. Leállított két, menetrend szerint közlekedő autóbuszt. Megkérte a sofőröket, hogy világítsanak neki. Fél óráig állt a két busz egymással szemben, és felvette a jelenetet. A buszon ülők nem háborogtak. Nézték az ablakból, mi folyik. Jancsónál minden szép volt. A nők, a lovak, a férfiak, a táj és az operatőri munka is. Egy snitten belül időugrások voltak. Tarr Bélánál 50 perces snitteket is megéltem. Tőle A torinói ló a kedvencem.

Vegyészmérnöknek készült, vagy nem?

Kirúgtak a vegyipari technikumból. De már az óvodából, a technikum után pedig a gimnáziumból, sőt még a színművészetiről is. Oda Major vett vissza.

Csak a pályáról nem tudták kirúgni.

Erős voltam. Visszamentem. A technikumot el se kezdtem. Rögtön az év elején volt egy balhém. Kint voltam a Nagyerdőn, Debrecenben. Tetszett a lány, felkértem táncolni. Vissza is vittem illedelmesen. Ott állt mellette egy kopasz, nagy bajuszos pali. Lehuligánozott, hogy ide többet ne jöjjek felkérni a lányt. Mondom: a k…a anyját! Nem az apja volt! Leütöttem. Másnap mentem a technikumba. Kivel találkozom elsőként? Ott áll a kopasz, nagy bajuszos a foyerben. Szeme alatt hatalmas monokli. Ő volt! Az igazgató! „Maga mit keres itt?” – förmedt rám. Na, eddig tartott az én vegyészi pályafutásom! Amikor a főiskoláról kerültem utcára, mentem dolgozni a Bosnyák téri piacra. Nekem sosem volt büdös a munka. Hajnalig ültünk a Gongban, aztán mentünk pakolni Bódy Gáborral, Őze Lajossal, Huszárik Zoltánnal. Ott, velük kezdődött az én igazi kiképzésem. Őze azt mondta: „A tanítványom vagy!” Vittem a rumot, a sört, és Adyt mondtam a zöldséges kofák között. Kihívás volt. Belementem. A kofák megtapsoltak. Amikor a Tóték Őrnagyát próbáltam a főiskolán, Székely Gábor, a rendező, akit imádok, mert sokat tanultam tőle, egy héttel a bemutató előtt megkért, hogy ne igyak. Félhangon azt feleltem: én azért megpróbálnám! Egész főpróbahéten nem szólt hozzám. A többiekkel beszélt, nekem nem is köszönt.

Fájt?

Szarul esett. Éjjel a Láda bárban ültünk hárman. Elmondtam a gondomat Őzének és Huszáriknak. Megkérdeztem tőlük, mit kezdjek az Őrnaggyal? Huszárik mindenféle görög mitológiai képekről és a világegyetemről beszélt, de a feje az italtól már a lépcső tetején volt. Mire Őze: „Apukám, várj! Ez az ember a frontról a hátország legcsendesebb falujába jön. Nem mer rágyújtani. Lelkizik.” Azonnal megoldottam a szerepet. Másnap a színpadon egyfolytában rá akartam gyújtani, de nem ment. Székely Gábor azonnal rohant fel hozzám a színpadra. „Ez az, erről van szó, erről beszéltem!” És hatalmas sikerünk lett.

A nők milyen szerepet játszottak az életében?

Volt három feleségem és nyolc élettársam.

Ez tizenegy.

Rövidebb szerelmekről, fellángolásokról nem beszélünk. A többiekről sem, akik maguktól jöttek, de el is mentek maguktól. Ha valaki több mindennel jött, azonnal jeleztem, hogy azt hiszem, félreértettük egymást. Sem ma, sem holnap, sem holnapután nem érek rá, szervusz! Menj el, nekem is el kell mennem. Mindig én döntöttem el, ki költözik be az életembe.

Visszasír valamit ezekből az évekből?

Nem. Minden megvolt, aminek meg kellett lennie. Ma már csak módjával élek. Változnak a dolgok körülöttem. Nemrég férjhez adtam a lányomat. Sok unokát szeretnék. Három feleségem volt, de csak két gyerekem van. Most már senkit nem engedek magamhoz költözni, mert nem szeretnék több gyereket, a nők meg szülni akarnak. Én unokákat akarok. Sokat.

A Protonban játszott szerepei mellett van elég elfoglaltsága?

Megrendeztem Sarah Kane Szétbombázva című darabját. Most Székesfehérváron fogjuk játszani. Főiskolások hívnak a vizsgafilmjeikbe. Nagy Viktor Oszkár új filmjében, az Ultrában egyetemi professzor vagyok. Tanszékvezető.

Annyi sok kisiklott sors után végre egy értelmiségi?

Fehér Gyuri mondta annak idején, hogy: „Ezek f…k! Te nemcsak gazembernek vagy jó!” Bólintottam, jól van, Gyuri! És most itt van egy jó kis entellektüel.

Valóban eljátszott nagyon sok gyilkost, betörőt, hajléktalant.

Ami jött, amit kaptam.

Három éve Grúziában forgatott Anthony Lucero amerikai filmjében, a Cirkuszban. Honnan tudta a rendező, hogy van egy Derzsi János nevű színész Magyarországon?

Látta az összes Fehér Gyuri-, Tarr Béla-filmet. Régóta keresett. Nem tudok angolul, mondtam. De így is kellettem neki. Felvette a kapcsolatot a lányommal, ő jól beszél angolul. Kaptam egy szinopszist, a lányom szerzett angoltanárt, leírták fonetikusan a szöveget, én meg mint a papagáj, betanultam. Az az igazság, a gyerekeim egyfolytában b…gattak, hogy vállaljam el. A Kakukkfészekben játszottam Székesfehérváron, amikor iderepült a rendező Los Angelesből. Ott is tetszettem neki. Előadás után feljöttünk Pestre. Éjjel itt, ennél az asztalnál ültünk, hajnalig beszélgettünk, délután meg utazott vissza, Amerikába. De kivette az ígéretemet, hogy elvállalom a szerepet. Így kerültem be a filmbe, a cirkuszigazgató szerepére. A lányom is játszik benne. Egy zsonglőrt. Los Angelesben és Abu Dhabiban lesz a bemutató. Már szóltak, hogy menni kell.

Kisköltségvetésű film volt, tudom.

Az. De így is kaptam 20 ezer dollárt. Aztán még 5 ezret, mert a végén improvizáltam 40-45 másodpercet, amit azonnal megvettek. Nagyon jól jött a pénz. Férjhez adhattam a lányomat.

Maradt még belőle?

Semmi. Várom is nagyon, hogy jöjjön már valami.
 

A szerző a Vasárnap munkatársa