Álomszerű feltámadás Sajószentkirályon

Sajószentkirályi foci
Sajószentkirály |

Az utóbbi két idényben haloványan teljesítettek az ezer lakosú gömöri település labdarúgói a rimaszombati területi bajnokság 6. Double Star Bet Ligájában. A most befejeződött őszi szezon után viszont az élen telelnek. 
 

A 9 mérkőzésből hét alkalommal kerültek ki győztesként, kétszer pedig a találkozó végén vesztesként vonultak az öltözőbe. Két ponttal előzik meg nagy riválisukat, a jolsvaiakat.


„A vasárnapi zárófordulóban különösebb megerőltetés nélkül 3:0 arányban fektettük két vállra a nagybalogiakat. Igo Attila vezető gólja alaposan megzavarta az ellenfelet, később pedig Zsíros János és Sipos Gergő adták meg a kegyelemdöfést a vendégeknek, bebiztosítva így a három pontot. Bár a balogiak többet birtokolták a labdát, de komolyabb helyzeteket nem tudtak kialakítani” – tájékoztatott Varga Zoltán sajószentkirályi klubelnök, aki régebben már irányította a község fociéletét, de szakmai nézetkülönbségek miatt lemondott tisztségéről.
„Idén nyáron úgymond megszűnő félben volt a szebb napokat megélt csapat. Az egyik önkormányzati képviselő megkért, hogy próbáljam menteni a menthetőt. Először nemet mondtam, majd némi töprengés után vállaltam a megbízatást. Sikerült összeszednem huszonkét ütőképes, főleg fiatal labdarúgót, és szinte az utolsó pillanatokban beneveztünk a bajnokságba. Még a legmerészebb álmomban sem fordult meg a fejemben, hogy ilyen eredményesek leszünk. Az edzői feladatok ellátásával Ferencz Istvánt bíztam meg, aki harmincnyolc évesen játékosként is kisegíti az alakulatot. Még az őszi idény utolsó edzésén is tizenhatan jelentek meg és kőkeményen gyakoroltak” – árulta el Varga Zoltán.
Miután a legnehezebb mérkőzések felől érdeklődöm, egyértelműen a nemesradnótiak és a szirkiek elleni összecsapásokat emeli ki. „Nem volt egyszerű pályára lépni. A két csapat túlzottan kemény játékstílusáról vált ismertté. Volt mit csinálnia az edzőnknek, hogy lelket öntsön a fiúkba, ami csak némileg sikerült.”


A hátvédsort a tapasztalt Varga László irányítja, és a védelem összeszokottságát bizonyítja, hogy csak hat gólt kaptak. A támadások szervezésében elsősorban Zsíros János és Sipos Gergő jeleskedik, az utóbbi játékos Tornalján és a Sajóvölgye Focisuli SE színeiben is szerepelt egykoron, most pedig a Sajó-partiak házi gólkirálya.


„Annak ellenére, hogy az őszi szezon befejeződött, szombatonként még mindig gyakorolunk. Kibéreltük a putnoki sportcsarnokot, ahol a téli időszakban sem szűkítjük le az edzési lehetőségeket. Merész céljaink vannak, szeretnénk megnyerni a bajnokságot. Annál is inkább, hogy jövőre ünnepeljünk a sajószentkirályi labdarúgás 100. évfordulóját” – szögezte le Varga Zoltán klubelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?