Menyhárt: Az Összefogás miatt jött a nem

Menyhárt József
Pozsony |

Többek között arról kérdeztük az MKP elnökét, Menyhárt Józsefet, miért utasította el pártjának Országos Tanácsa a Híddal alkotott választási párt létrehozását.

Az MKP a közleményében a pártelnökség döntését a megváltozott politikai helyzettel indokolta. Mi változott meg?
A változás abban áll, hogy bejegyezték az Összefogást, így nem négy, hanem öt párt van a palettán. Az Országos Tanácsunk korábbi döntésében az van, hogy ugyan a Híd és az MKP együttműködésére kell alapozni az együttműködést, de egységes listát kell létrehozni. Az országos elnökség úgy döntött, nem akarunk másokról az ő kihagyásukkal dönteni. Tehát mindenkit meg kell hívni egy ilyen egyeztetésre. Az MKP azért utasította el a javaslatot, hogy az összes párt részvételével tárgyaljuk újra a megállapodást. Ezért meghívót küldtünk az MKDSZ-nek, az Összefogásnak, a Magyar Fórumnak és hát a Hídnak is, hogy a hét második felében újra egyeztessünk. 

Az Összefogás megjelenése annyira befolyásolta a politikai helyzetet, hogy nem lehetett a Híd és az MKP által korábban kitárgyalt megoldásjavaslattal tovább dolgozni?
Ez mindenképpen új helyzetet teremtett, és a járásaink szintjén is megfogalmazódott számos vélemény, amit az országos elnökségi tagok aztán felhangosítottak, hogy mindenképpen számoljunk a korábban kitárgyalt megállapodás elvetésének lehetőségével is. Ez az MKP, a Híd és az MKDSZ közti, hárompárti egyezség volt. Ugye, a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum kizárta az olyan együttműködést, amelyben Bugár Béla is szerepet kap. Az Összefogást pedig, akárhogyan is nézzük, mostantól pártként kell kezelni. Tehát eddig három párt megállapodásáról beszéltünk. Nem hozhattunk egy, az Összefogást is érintő döntést úgy, hogy ők nincsenek ott. A javaslat azonban, mint olyan még itt van, ezt kell újratárgyalni.

Az Összefogás kérte, hogy immáron az ő részvételükkel tárgyalják újra a megállapodást?
Az, hogy az Összefogás mit kért, az az ő dolga. Az MKP elnöksége, a pártunk Országos Tanácsának (OT) döntésével összhangban nyilvánított véleményt. Az OT korábban ugyanis úgy döntött, mindenképpen a Híd és az MKP közös, de mindenki bevonásával megvalósuló együttműködésére van szükség. 

Milyen arányban utasította el az elnökség a Híddal közös választási párt létrehozását?
Meggyőző arányban.

Ön hogy szavazott?
Én úgy szavaztam, ahogy a meggyőződésem diktálja. Tudatosítani kell, hogy abba az irányba megy a párt, amerre az elnökség akarja.

Önök tárgyalásra hívták a másik négy magyar pártot. Az önök számára milyen együttműködési lehetőségek jöhetnek még szóba?
Úgy gondolom, a választási párt a megoldás. Amennyiben a meghívott felek eleget tesznek a meghívásnak, remélem, tovább tudunk lépni a kérdésben. A technikai megoldásban mindenkinek meg kell találnia a szerepét. Ha azonban valaki azzal jön, hogy ki miért ne legyen a listán, akkor az nem összefog, hanem megoszt. Mi ezt eddig nem is tettük. Mivel az idő kevés, a felelősség pedig nagyon nagy, azt gondolom, az egyeztetésen mindenkinek ott kell lennie.

Milyen gyakorlati megoldások kínálkoznak még egy választási párt létrehozására?
Két lehetőség van. Az egyik, amit a Híd, az MKDSZ és az MKP kitárgyalt. Illetve úgy látom, hogy az Összefogás választási pártként való működése a másik lehetőség, hiszen ők kimondottan ezzel a céllal jöttek létre. De erről nyilatkozzanak ők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?