Matovič nyilvánosságra hozta Kočner és Glváč kommunikációját

igor matovič

Martin Glváč (Smer-SD), a parlament alelnöke hazudott, amikor azt mondta, hogy 2012 óta nem találkozott Marian Kočnerrel. Fennáll annak a gyanúja is, hogy a vállalkozó a saját emberét akarta a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatóhelyettesi székébe ültetni- állíja Igor Matovič, az OĽaNO elnöke, aki szerdán nyilvánosságra hozta a Glváč és a Ján Kuciak meggyilkoltatásával vádolt Marian Kočner közötti részletes kommunikációt.

„Glváč Marian Kočner szolgája volt” –jelentette ki Matovič. Szerinte az a legrosszabb, hogy Glváč tudott arról, hogy a vállalkozónak embere van a titkosszolgálatban, szerinte ez derül ki a kettejük közötti kommunikációból. Marian Kočner dühösen vonta felelősségre a parlament elnökét, amiért valakinek beszélt a dologról. „Kinek mondtam volna? Gondolod, hogy ezzel dicsekedni lehet? Miféle intrika ez már megint?” – válaszolta Matovič szavai szerint Glváč.

Matovič szerint az üzenetváltások azt is bizonyítják, hogy Glváč tudta, hogy a pénzügyőrség akkori elnöke, František Imrecze érintett Ladislav Bašternák vállalkozó adócsalási ügyében. Számos üzenet is alátámasztja, hogy Glváč még sokkal később is találkozott Marian Kočnerrel, mint ahogy állította. A parlament alelnöke ugyanis azt mondta, utoljára 2012-ben találkozott Marian Kočnerrel.

A Viber alkalmazáson keresztülfolytatott kommunikációját állítólag a rendvédelmi hatóságok köréből juttatta el valaki Matovičnak. „Nem valami ellenőrizetlen dologról van szó" – mondta Matovič, és hozzátette, úgy gondolja, eltusolnák a dolgot, ezért tartotta kötelességének közzétenni.

Glváč szerdán közölte, feljelentést tesz Matovič ellen a nyilatkozatai miatt, aki kedden (október 22.) közzétette a Glváč és Marian Kočner közötti kommunikáció néhány részletét, és kijelentette, ha Glváč nem mond le a parlamenti alelnöki posztról, a többit is nyilvánosságra hozza. Glváč ezért ismételten gyors cselekvésre szólította fel a rendvédelmi hatóságokat, és azt mondta, Matovič megsérti az alkotmányos jogokat, a távközlési törvényt, zsarolás és durva kényszerítés bűncselekményét követi el.

Glváč cáfolta a Denník N-ben megjelent információkat arról, hogy Marian Kočner vállalkozóval valamilyen üzletről egyezkedtek volna. A Threemáról szóló cikkekkel szerinte csak őt és a Smer-SD-t akarják lejáratni. A közzétett kommunikáció szerinte nem felel meg a valóságnak. Azt állítja, 2012 óta nem találkozott Marian Kočnerrel.
 

Peter Pellegrini (Smer-SD) kijelentette, a közzétett kommunikációról tárgyalni fog a Smer-SD. „Ha komoly dologról van szó, a következmények súlyosak lesznek. De ha az derül ki, hogy nem komoly a dolog, nem lesznek azok a következmények sem” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?