Jankovská nem lesz rajta a Smer listáján

Monika Jankovská

Monika Jankovská nem lesz rajta a Smer választási listáján – jelentette ki Richard Raši, a párt kassai kerületi elnöke a kormány Szobránci kihelyezett ülésén.

„A listát a párt elnöksége állítja össze, és szóba sem került, hogy Monika Jankovská szerepeljen rajta. Azt hiszem, mindenki számára világos, hogy nem lesz rajta, ez már lezárt ügy” - mondta Raši.

A Smer listája viszont még nincs lezárva, a párt állásfoglalása szerint a napokban nem is tárgyalnak erről. A jelöltlistát a pártelnök terjeszti elő és az elnökség hagyja jóvá. Az eddigi információk szerint Peter Pellegrini kormányfő lesz a listavezető, Robert Fico, a Smer elnöke pedig a második.

Pellegrini többször kijelentette, nem szeretné, ha ellentmondásos személyek is felkerülnének a listára. Robert Kaliňák volt belügyminiszter már korábban bejelentette, hogy nem indul képviselőjelöltként a választáson.

Jankovská nemrég még igazságügyi államtitkár volt, azután távozott, hogy a médiában információk jelentek meg arról, hogy kapcsolatban állt Marian Kočnerrel, akit Ján Kuciak újságíró meggilkoltatásával vádolnak.

Kočner és Monika Jankovská nyilvánosságra hozott üzeneteiből az derül ki, hogy befolyásolták a bírókat a Markíza-váltók ügyében, amikor azt még polgári peres eljárás keretében tárgyalták.

A polgári peres eljárást akkor szüntette meg a bíróság, amikor Marian Kočnert és Pavol Ruskót váltóhamisítással és az igazságszolgáltatás akadályozásával gyanúsították meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?