Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában

bolgár kamion

Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a helyi rendőrség.

Andrew Mariner főfelügyelő sajtótájékoztatóján elmondta: a kamion szombaton lépett be Nagy-Britanniába az észak-walesi Holyhead kikötőjében, csaknem 500 kilométerre északnyugatra attól a helytől, ahol a teherautóra szerda hajnalban rábukkantak.

A rendőrség a mentők értesítése alapján vonult ki Thurrock városának Waterglade nevű ipari parkjába, ahol a kamion parkolt.

Holyhead Nagy-Britannia nyugati partvidékének egyik legforgalmasabb kompkikötője, amely elsősorban a Nagy-Britannia és Írország közötti kompforgalmat szolgálja ki.

Az ipari park, ahol a kamiont megtalálták, a délkelet-angliai Dover kikötőjébe, illetve a Csatorna-alagút termináljához tartó kamionok pihenőhelyeként is szolgál.

Az eddigi hatósági tájékoztatások nem tértek ki arra, hogy a kamion merre tartott.

Az ipari parkot a rendőrség lezárta, a teherautó 25 éves észak-írországi illetőségű sofőrjét gyilkosság gyanújával őrizetbe vették.

Andrew Mariner tájékoztatása szerint az áldozatok között 38 felnőtt és egy tinédzser van.

A főfelügyelő elmondta: megkezdődött az áldozatok azonosítása, de ez várhatóan hosszú ideig eltart.

Jackie Doyle-Price, Thurrock konzervatív párti alsóházi képviselője a Twitter portálon közzétett szerdai bejegyzésében egyenes utalást tett arra, hogy embercsempészettel összefüggő bűncselekményről lehet szó. Azt írta: az embercsempészet "elvetemült és veszélyes cselekmény".

Priti Patel brit belügyminiszter szerdai Twitter-üzenetében megdöbbenésének adott kifejezést a tragédia miatt, de alig burkoltan óvatosságra intett mindenkit az eset körülményeivel kapcsolatban. Úgy fogalmazott: hagyni kell, hogy a rendőrség elvégezhesse a vizsgálatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?