Új Ipoly-híd: nemzetközi közbeszerzés november végén

Helemba,
Helemba |

Kormányközi megállapodás értelmében új hidat építenek Helemba és Ipolydamásd közt. A megépítésre vonatkozó közbeszerzést november végén írják ki. 

A Helemba és Ipolydamásd közt felépítendő Ipoly-hídra vonatkozóan magyar és szlovák oldalon is megvan az építési engedély, március elején pedig aláírták a kivitelezési tervre vonatkozó szerződést is. Ennek elkészítésére 5 hónap áll rendelkezésre, eredményes közbeszerzés után pedig az Ipoly-hidat 2020. első negyedévében kezdhetik építeni. Az Ipoly-híd költségeit 50-50%-ban fedezi a magyarországi beruházó, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő és Nyitra Megye Önkormányzata. Az uniós támogatás összege a teljes beruházásra több mint ötmillió euró. 

2,3 millió az önrész
„Szlovákia részéről 2,3 millió eurós lenne a támogatás mértéke, amit be kellene fektetni az egész projektbe. A projekt február elsejétől van érvényben, működik, úgyhogy most már biztos, hogy lesz híd Ipolydamásd és Helemba között” – mondta el az Új Szónak Izrael Gergely, Helemba polgármestere. A híd teljes szélessége 12 méter, hossza 58 méter – legfeljebb három és fél tonnás járművekre korlátozott szerkezet készül, és maximum 50 kilométer per órás sebességgel lehet majd közlekedni rajta. Helembán a hídról levezető szakaszon is építkezni fognak. 

Építkezés, bontás
„Az óvoda területén – mivelhogy közvetlen mellette van az út – megerősítjük a kerítést, és egy hangszigetelő fal is kiépül” – tette hozzá a polgármester. Nyitra megye már megvette azt az öreg házat is a leendő híd közelében, amit az építkezés miatt elbontanak. Helembán a hídra vezető út rövidebb, mint a magyarországi oldalon, ezért itt a költségek is kisebbek – kb. 240 méter hosszú szakasz kiépítéséről van szó, ez csatlakozik majd a mostani közútra és a hídra. 
A NIF tájékoztatása szerint a magyarországi oldalon 2x1 sávos, 540 m hosszú út épül a hídhoz. 

Nemzetközi kerékpárút
„A kivitelezésre a nemzetközi közbeszerzést november végére írják ki. Ha minden jól megy, rá fél évre már nyertest hirdetnek, és el lehet kezdeni a munkát. A hídon a Szob felőli oldalon egy megosztott gyalogos és kerékpársáv is leszˮ – tájékoztatta lapunkat Rományik Ferenc, Ipolydamásd polgármestere. Az új hídon vezet majd át az EUROVELO 6-os nemzetközi kerékpárút is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?