A szlovák emberjogi központ szerint diszkriminatív a fiatal szülőknek járó hosszabb szabadság

A szlovák emberjogi központ diszkriminatívnak tartja a fiatal szülőknek járó hosszabb szabadságot
Pozsony |

A Szlovák Nemzeti Emberjogi Központ diszkriminatívnak tartja, hogy a 33 évnél fiatalabbaknak is 25 napos szabadság járjon, ha van gyerekük. A módosítást az SNS terjesztette elő, a parlament pedig múlt héten elfogadta. Eddig csak a 33 éven felülieknek járt öthetes szabadság, a fiatalabbaknak négyhetes.

„A szabadság azt a célt szolgálja, hogy a munkavállaló kipihenje magát és feltöltődjön. A gyereket nevelő munkavállalónak előnyöket biztosító törvény diszkriminálja a fiatal gyermektelen munkavállalókat” – írta állásfoglalásában Katarína Szabová, a központ igazgatója.

Az éves szabadság az alkotmány által garantált jog. „A törvényt módosítani kell a diszkriminálást tiltó előírások és az egyenjogúság elve alapján” – tette hozzá Szabová.

Az Szlovák Nemzeti Emberjogi Központ arra is figyelmeztet, hogy a munkavállaló szabadsághoz való joga a pihenést hivatott garantálni, nem pedig a gyerekneveléssel kapcsolatos feladatok elvégzését. A munka törvénykönyve másfajta előnyöket és jogokat garantál a munkavállaló szülők számára, ezek közé tartozik például a gyed és a gyes.

„A családpolitikai intézkedéseket, más, nem diszkrimináló módon kell bevezetni, ilyen például az ún. work-lifebalance családbarát koncepció, amely az egyensúly megteremtésére törekszik a munkavállalás és a gyereknevelés között” – írta az Szlovák Nemzeti Emberjogi Központ.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?