Zavargásokba torkollottak a kormányellenes tüntetések Franciaországban

Párizs |

Zavargásokba torkollottak a dél-franciaországi Montpellier-ben és a nyugat-franciaországi Nantes-ban szombat este tartott kormányellenes tüntetések, amelyeket eredetileg a radikális baloldali Lázadó Franciaország, a szakszervezetek és a diákszervezetek hirdettek meg. 
 

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint 63 embert előállítottak, közülük 43-at őrizetbe is vettek. Kilenc rendőr megsérült az összecsapásokban.

Montpellier-ben a rendőrség szerint mintegy ezren, a szervezők szerint 2 ezren tüntettek. A megmozdulás elején mintegy kétszáz, arcát eltakaró ember a rendőrökre támadt azt kiabálva, hogy "nemzeti rendőrség, a tőke kiszolgálója". A fiatalokból álló tömeg több helyet követelt az egyetemeken. 

A tiltakozók festék- és füstbombákkal dobálták a rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak és kordonok közé szorították a menetelőket. 

A rendőrség tájékoztatása szerint a heterogén összetételű tömegben anarchisták, az egyetemi reform ellen tüntető diákok, a migránsok jogait védő aktivisták tiltakoztak a "rendőri elnyomás" ellen. A menet átvonult Montpellier belvárosán, ahol a tömeg kirakatokat tört be. 
 

Nantes-ban mintegy 6 ezer ember tiltakozott amiatt, hogy a rendőrség erővel kiürített egy sátortábort. Az ott élők a Notre-Dame-des-Landes-ba tervezett repülőtér megépítése ellen át tiltakoztak három éven át. Miután a kormány végül úgy döntött, hogy mégsem épül meg a repülőtér, a rendőrség a hét elején elrendelte a táborhely felszámolását. A felvonulók egy része Molotov-koktélokat dobált a felvonulást biztosító 2500 rendőr felé, akik könnygázzal válaszolták. 

Szombat este az északi Lille-ben és a déli Marseille-ben is tüntetéseket tartott a baloldali ellenzék "Stop Macron" jelszóval, de azok békésen zajlottak le. 

Elemzők szerint a baloldali ellenzék az utcán teszteli, hogy képes-e a kormány intézkedései ellen tiltakozó csoportokat egységes mozgalommá szervezni. 

A felmérések szerint a franciák 51 százaléka Jean-Luc Mélenchont, a radikális baloldali Lázadó Franciaország vezetőjét látja a legfőbb ellenzéki politikusnak Emmanuel Macron államfő politikájával szemben. A kommunista politikus a marseille-i menet élén vonult fel. A dél-franciaországi városban a szervezők szerint 58 ezren, a rendőrség szerint 6 ezren vettek részt a megmozdulásban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?