Méregetések az inspiráló szitakötőnél

f

Csomagolás helyett minőséget és vásárlóbarát légkört biztosítanak, hangzatos akciók helyett szinten tartott árakat, és a bolt természetéből adódóan a bevásárlás olyan, mintha Montessori-iskolában* volnánk

Ha egyszerűsíteni szeretné a dolgát a hulladékszelektálás terén, vagy úgy érzi, soha nem ér véget a vita arról, hogy már megint ki vigye ki vagy le a szemetet, van egy egyszerű javaslatunk: csökkentse a hulladék mennyiségét. Mondjuk, úgy, hogy a felbontás után inkább előbb, mint utóbb szemétben landoló csomagolás nélkül vásárol, amit csak lehet. Az erre mutatkozó lehetőségekre érdemes odafigyelni, ám már egyre-másra tűnnek fel – Szlovákián belül egyelőre főleg Pozsonyban – az olyan üzletek, ahol mindent és gyakorlatilag bármit megkaphatunk így. És mégsem csak pusztán (pőrén) a terméket.

Tisztán rálátni

A hatályos előírások lehetővé teszik a félreorientálást: ha itt csomagolják, akkor szlovákiaiként tartják számon a terméket, még ha Etiópiából vagy Kínából importálták is a benne rejlő hüvelyest, mutatott rá az U Vážky nevű pozsonyi csomagolásmentes boltban tett látogatásunkkor Zuzana Cseriová, a három tulajdonos egyike. „Ezzel szemben nálunk világosan látja a vevő, honnan származik az adott termék. Az átláthatóság mellett fontos számunkra a termesztés mikéntje is: előnyben részesítjük a kistermelőket, -termesztőket, -gyártókat, és az ökologikusságot is.” Felhívta a figyelmet, hogy a bio megjelölés nem minden esetben mérvadó, hiszen bizonyos kistermelőknek nincs pénzük, idejük arra, hogy elvégezzék az ehhez szükséges papírmunkát, ám a minőség gyakran jobb, a gabonák esetében azonban már érdemesebb odafigyelni erre. Ahogy arra is, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyom. „Az áru kiválasztásakor a szlovákiait részesítjük előnyben, de ha itt nem kapható, akkor Csehország, Magyarország, Ukrajna – főleg a magyar határ mentén jó a hüvelyesek minősége – és Ausztria a következő célpontunk. Ha az éghajlat miatt nem terem meg Európában, akkor onnan importáljuk, ahol a legjobb minőségű: például a gömbölyű rizst Olaszországból vagy Görögországból, még ha Kínából olcsóbb lenne is, a hosszú szemű rizsből azonban a Himalája lábánál termesztik a legjobbat.”

Jó, ha kevésbé tartós

A csomagolt termékek akár fél vagy egy évig is várakozhatnak a nagyraktárakban, hiszen a szavatossági idő lehetővé teszi, aki azonban maga töltögeti szatyrait, edénykéit, számíthat arra, hogy frissebb terméket kap, hiszen csak annyit rendelnek, amennyi kell, és annak hamar a végére kell érni, magyarázta Zuzana Cseriová. „Legfeljebb egy hónapig tart ki egy zsák, ám például a 25 kilós rizscsomag egy hét alatt elfogy. Ez pedig érezhető az ízen.” És a vásárlók visszajelzése alapján az is, hogy nem érik össze a csomagolással. „Előbb nem is tudatosítottuk, ám például a kamillateánkról mondták később, hogy nagyon más aromájú, mi pedig annak tulajdonítottuk, hogy egy osztrák biotermesztő kiváló minőségű termékéről van szó. Ám a vevő közölte, hogy ő eddig is ezt a márkát választotta, csak nem jutott hozzá csomagolás nélkül.”

A választékban pedig ott szerepelnek a sajtok és egyéb tejtermékek is, amelyeknél talán még fokozottabban oda kell figyelni a higiéniára, de ehhez sem fontos az egyszer használatos burok: sikerült olyan kistermelőket találniuk, akik fertőtlenített dobozokban szállítják a termékeket. „Ezek a családi gazdaságok nem is termelnek sokat, és az első néhány hónap után sikerült megállapítanunk a vevőink szükségleteit; tudják azt is például, hogy kedden már nincs sajt, szerdán azonban friss érkezik.”

Annyit, amennyi kell

A kimérős vásárlás mintegy mellékhatása a pazarlás csökkentése egyéni és társadalmi szinten is, hiszen mindenki pontosan annyit vehet az adott termékből, amennyire épp szüksége van. Emellett az alapkoncepció része az is, hogy nem hirdetnek leárazásokat, csak azért, hogy jobban fogyjon a termék, többet venni sem olcsóbb. A gyakorta felmerülő dilemmára, hogy így ez anyagilag megéri-e, Zuzana Cseriová válasza az, hogy igen. „Az árképzésnél odafigyeltünk arra, hogy a hagyományos boltban mennyibe kerül az ittenivel összehasonlítható, tehát minőségben is hasonló termék, ennél esetleg olcsóbban adjuk, és állandóságra törekszünk az árban.”

Kezdetben azonban nem volt egyszerű meggyőzni a beszállítókat, hogy az elaprózottság helyett nagyobb, 25 kilós zsákokba töltsék az árut, hiszen sok helyen ez már gépesítve van – ez is jól jelzi, hogy a vásárlói igényektől mennyire függ a feldolgozóipar működése. És innen ered egy másik nagy dilemma, sőt kifogás: így valamivel több időt, némi előregondolást kell szánni a bevásárlásra. „Ez igaz, nálunk azonban egészen más a hangulat, mint a hagyományos üzletekben, hiszen különleges kapcsolat alakul ki a vevő és az áru között: nem a csomagolást látja, hanem mondjuk, a vörös lencsét magát. Úgy hiszem, így jobban is értékelik az élelmiszert.”

Hangulat és inspiráció

A szülők visszajelzései azt igazolják, hogy a gyerekeik tanulnak a kiméregetés közben, hiszen testközelből látják a terméseket, hozzávalókat. „Azt mondják, jobb ez, mint a Montessori-iskola, hiszen a gyerekek játéknak élik meg, hogy dolgoznak a termékekkel. A mérés mellett őrölhetnek lisztet, mogyoróvajakat készíthetnek maguk.” Ehhez pedig fontos, hogy a kollégák is közreműködjenek szükség szerint, ennek hatására meg idővel ismerősökként térnek vissza a vevők. „Az élőszóbeli kommunikáció hiányzik az embereknek. Szerettük volna visszahozni a kisboltok hangulatát, hogy ne személytelen nagyipar legyen a kereskedelem.” Mindemellett lehetőséget szeretnének teremteni arra is, hogy időt takarítsanak meg az emberek: egy internetes, avagy e-bolt létrehozásán dolgoznak, ám még sok munka vár rájuk e téren, hiszen a csomagolásmentességből nem engednek, a szállítást pedig kímélő módon oldanák meg, mondjuk, kerékpáros futárokkal.

A vásárlás hangulatosabbá tételén túl pedig tájékoztatni és főleg inspirálni szeretnének a változtatáshoz: tudatosítani azt, hogy nem lehetetlen és bonyolult a zero waste életmód. „Nem feltétlenül az a lényeg, hogy szó szerint nullára redukáljuk a hulladék mennyiségét, sokkal inkább az, hogy elgondolkodjunk, mit tehetünk a környezetünkért, a természetért, azért, hogy a világunk jobb és szebb legyen.”

Galéria

Az igény megvolt rá

Mivel a kezdeményezés még meglehetősen újszerűnek hat Szlovákiában, a bolt létrehozásakor arra számítottak, hogy majd csak lassanként fedezik fel maguknak a vevők. „Fordítva történt. Már az első napokban rengeteg ember érkezett, a harmaduk jól felkészülve, egy másik harmaduk érdeklődött, majd lassan beletanult, a harmadik harmad pedig inkább kíváncsi volt, de nem igazán értette meg a kezdeményezést, és elmaradt.” Érdeklődésemre Zuzana Cseriová elárulta, hogy nagy örömükre már az első hónaptól pozitív a mérlegük, pedig ez nem volt egyértelmű, éppen az újszerűség miatt. „Nem leszünk milliomosok, sőt sokkal kevesebbet keresünk, mint korábban alkalmazottként, ám nem is munkaként tekintünk erre.” Bővülni és fejlődni azonban nem olyan egyszerű, hiszen épp a higiénia miatt igényesebb egy befektetés, továbbá a személyzetre is nagy figyelmet fordítanak. Abban mindenesetre nem hisz, hogy elérkezne egy olyan idő, amikor megszűnnek a hagyományos boltok, és nem csak a csomagolás miatt, hanem mert nehéz kialakítani a tudatosságot. „Szerintem háromféle üzlet lesz a jövőben: lesznek csomagolásmentesek, például az Egyesült Államokban vagy Ausztráliában már komoly hagyománya van ennek; olyan haladóbb szelleműek, amelyek így is kínálják a termékeket; és a csak csomagolásban gondolkodók.”

Szabadságot ad

A vásárlók igényeit szem előtt tartva a kozmetikai és tisztálkodási szerek palettáját bővítenék, a céljaik elérését pedig nagyban szolgálná, ha a bolt még tágasabb, ezáltal hangulatosabb lenne, és lenne tér előadások, műhelymunkák megszervezéséhez is.

Az előnyök firtatásakor az ökológiai és minőségi szempontok mellett azt említi, hogy az embernek szabadságot is ad, hogy annyit és olyat vesz, amilyet akar. És azt, hogy a különleges vagy új termékeket meg lehet vásárolni egészen aprócska mennyiségben, kóstoláshoz, kipróbáláshoz. „Ha például valaki ki akar próbálni egy új receptet, amelybe gesztenye- vagy lencseliszt szükséges, akkor általában kénytelen megvenni belőle legkevesebb fél kilót, holott az ilyesmi nem feltétlenül olcsó, és kiderülhet, hogy nem is ízlik. A kimérős boltban ez azonban másként alakul: elég sokan vannak a vevőink között, akik például konkrét recepttel a kezükben érkeznek hozzánk, és pontosan annyit vásárolnak mindenből, amennyi abban szerepel. Így nem kell kockázatot vállalni.”

Tudatosan, célirányosan

A csomagolásmentes boltba indulva át kell gondolni, mit is szeretnénk venni, és ehhez megfelelő mennyiségű szatyrot, edénykét vinni (akár műanyagot is, hiszen nincs azzal semmi baj, ha többször használjuk). Ez viszont csökkenti annak a lehetőségét, hogy olyasmiket is bedobáljunk a kosárba, amikre valójában nincs szükségünk. Mert lehet ugyan a helyszínen vásárolni, sőt kölcsönözni is üvegeket, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen legtöbbször az újdonságok kipróbálásának céljával történik, esetleg, ha elfelejtettek valamit – kiegészítésként.

Az üres edényt előbb le kell mérni, teletölteni, újra lemérni, és így végül valóban csak a termék súlyának megfelelő összeget kérnek el a kasszánál.

Személyes indíttatás

A látogatásunk előtörténetéhez hozzátartozik, hogy amikor megszólítottuk az egyik társtulajdonost, még nem tudtuk, hogy a Vasárnap neve ismerősen cseng majd számára, és magyarul tudunk vele beszélgetni. Zuzana Cseriová korábban nagy nemzetközi és hazai cégekben dolgozott. „Sikeres voltam, jól kerestem, nem is volt elvileg oka a váltásnak. Ám egy idő után úgy éreztem, elértem, amit akartam, és nem láttam az abszolút profitorientáltság értelmét. Egyre inkább azt éreztem, hogy keresek valamit, sokat utaztam, ettől rövidebb időre kitisztult a fejem, de nem találtam meg a boldogságomat. Közben rengeteget dolgoztam, végül kórházba is kerültem, ahol az orvos figyelmeztetett: ha látni szeretném az unokáimat, akkor gondolkozzak el a dolgaimon. Ekkor váltottam, előbb jógázni kezdtem, meditálni, majd ez az új hozzáállás vezetett oda, hogy úgy éreztem: szorosabb kapcsolatban kell lennem a természettel. Az új célok keresésekor figyelembe vettem, hogy miként hasznosíthatnám a kereskedelmi tapasztalatomat, így jutottam el hosszú idő után ennek a boltnak az ötletéhez. Ennek látom az értelmét, és boldog vagyok tőle.”

A bolt nevének megválasztásakor nem csak azért döntöttek a szitakötő mellett (U Vážky), mert összecseng a kis mérleggel (važka), amelyekből több is van a boltban, hanem mert a szitakötő az átalakulás szimbóluma, és éppen erre, a váltásra szeretnének inspirálni.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 43. számában jelent meg!

* „Segíts, hogy magam csinálhassam” – vallják a Montessori-pedagógia hívei. A gyermeki kíváncsiságra, önálló felfedezésre építő módszer hívei különösen nagy súlyt fektetnek a megfelelő környezet kialakítására és az önállóan használható, fejlesztő eszközök biztosítására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?