Egyszer megkérdezte tőlem valaki, akinek tudomása van róla, hogy elkövettem már néhány tucat szösszenetet, vajon melyik írásomra vagyok a legbüszkébb. Elgondolkodtam, és az eredményen magam is meglepődtem. A nekem leginkább tetsző írásbeli megnyilvánulásom ugyanis csupán egyetlen betű, és az sem az anyanyelvemen született, hanem szlovákul. Íme, a magyarázat.
A kilencvenes években volt egy szlovák kolléganőm, akinek a keresztneve a magyar Nóra megfelelője, vagyis Nora. Talán érezzük, hogy ez így a magyar változathoz képest eléggé száraz, kurta, én meg úgy gondolom, a női nevek legyenek dallamosak, például Noémi, Tímea, Andrea, Emerencia stb. Ezek szerintem jobban kifejezik a pozitív női tulajdonságokat, mint amilyen a gyengédség, törékenység, szépség, báj. A kollegina nevével ráadásul volt egy másik probléma is, a Líšková vezetéknévhez kapta a Norát. Nem tudom, a szülei mennyire voltak észnél, vagy épp csak humoros kedvükben lehettek, mert mint tudjuk a líšková nora rókaodú jelentésű. Rókaluk, no.
Mikor ez számomra kiderült, attól a pillanattól kezdve a leányzót nem szólítottam másként, mint NOÉRA. Nem hivatalos dokumentumokban így is írtam. Ő ezt minden további nélkül elfogadta, de nem kommentálta. Erre, az egy É hanggal megtoldott, de valójában új női névre vagyok a legbüszkébb. Még akkor is, ha egész mostanáig erről csak én és az érintett tudtunk.
Domonkos Péter
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.