A rekord elmaradt, de őrzi veretlenségét a Liverpool

liverpool

Az Old Traffordon két különböző meccset látott Solksjaer és Klopp

A 2015 októberében kinevezett Jürgen Klopp még nem nyert az Old Traffordon – sőt, az MU-val szembeni 14 százalékos győzelmi mutatója a legrosszabb, amit bármelyik PL-csapat ellen –, és ez a tendencia a Premier League 9. fordulójában sem szakadt meg, miután a két gárda 1–1-es döntetlent játszott egymással. Bár a Liverpool az utolsó másodpercig ment előre a győztes gólért, ez végül nem jött össze, és ezzel együtt a 18., sorozatban elért PL-győzelmük sem, amellyel beállították volna a Manchester City vonatkozó ligacsúcsát.
Igaza lett Jürgen Kloppnak, aki a mérkőzése előestéjére már egészen bepörgette magát a mérkőzés sajtófelvezetése miatt.

Már a meccs előtt megkezdődött a csata

„Próbálják úgy beállítani, mintha mi volnánk »a« csapat, ők pedig senkik lennének” – idézte az angol Guardian Kloppot. „Valahol összerakták a két klub kombinált legerősebb kezdőjét és csak Liverpool-játékosok voltak benne. Azt az érzést akarják kelteni, hogy mi túl jók vagyunk, ők pedig problémákkal küszködnek. A válogatott-meccsek miatti szünetben egy hétig építgették ezt a történetet. Nekünk azonban tisztelnünk kell az ellenfelet. Ha én lennék a Manchester United menedzsere, tiszteletlennek tartanám ezt a felvezetést. A héten belekukkantottam néhány lapba, tudtam, mire számítsak, de így is meglepett, hogy szerintük mekkora a különbség a két csapat között. Az az érzésem, mintha ezzel az ellenfélnek akarnának segíteni, mintha United-drukkerek írták volna ezeket a cikkeket” – háborgott Klopp, és a mérkőzés teljes mértékben őt igazolta.

Ami a másik oldalt illeti, hiába sokasodnak a gondok a Manchester United körül, Ole Gunnar Solskjaer nem mulasztotta el az alkalmat, hogy odaszúrjon egyet a „vörösöknek”.

„Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb visszatérünk a helyes útra, és megnyerjük a bajnokságot, ráadásul nem kell 30 évet várni rá” – mondta a norvég szakember, utalva arra, hogy a Liverpool éppen ennyi idő elteltével érhet ismét a csúcsra az angol élvonalban. „Egy jó teljesítmény és eredmény az idény fordulópontját is jelentheti a számunkra. Megváltoztathatja a játékosok magabiztosságát, hangulatát. Eddig talán ők maguk sem hitték el időnként, hogy elég jók, és így nagyon nehéz ösztönösen cselekedni, mindent kétszer átgondol az ember. De nekem nincsenek kétségeim a képességeiket illetően” – tette hozzá Solskjaer.
Maga a meccs aztán igazolta is a menedzsert, meg nem is. 

VAR, VAR, VAR

Egyrészt a United tényleg szervezetten futballozott, nagyon megnehezítve a magához képest egyébként visszafogott Liverpool dolgát – de hát ehhez a visszafogottsághoz a Unitednek igencsak sok köze volt. Solskjaer a szezonban először három védővel állította fel csapatát, így a United 3-4-2-1-es szerkezetben, magas letámadással igyekezett megnehezíteni az ellenfele dolgát – tette mindezt sikerrel.
Ugyanakkor ebben a futballban az ég egy adta világon semmi előremutató nem volt, de az kétségtelen, hogy hatékonynak bizonyult a Liverpool ellen, és itt most ez volt a feladat.

Ehhez kellett persze némi szerencse is: előbb De Gea védte nagy bravúrral Firmino fejesét, majd amikor ezt követően is támadásban maradt a Liverpool, Victor Lindelöf szerzett labdát Divock Origi ellen, az ebből induló kontrával James száguldott el a jobb oldalon, majd centerezését Rashford passzolta az üres kapuba (1–0).

Igen ám, de ekkor még hátra volt a VAR, hiszen Lindelöf szerelése gyanús körülmények között zajlott. A Liverpool-szurkolók pedig – a VAR testületével egyetemben – minden oldalról, lassítva és pontosan láthatták, hogy Lindelöf egyértelműen belerúgott ellenfelébe, így sikerült a labdaszerzés, és ezzel meg is nyugodhattak, hogy nem lesz itt semmilyen gól, nem kell pánikba esni. Martin Atkinson játékvezető azonban – tulajdonképpen érthetetlen és hihetetlen módon – szabályosnak ítélte a nyilvánvaló faultot, így mégis csak örülhetett Rashford és a United.

Két férfi, egy eset

A második féldiőben Klopp beküldte a kispadról Alex Oxlade-Chamberlaint és Adam Lallanát, majd a hajrára a sérüléséből frissiben felépülő középpályást, Naby Keitát, és a fokozódó nyomás alatt végül összeroppant a United, Solskjaer hiába rendezte át előbb 5-3-2-re, majd a hajrára 5-4-1-es védekezésre csapatát. A hajrában Andrew Robertson remek beadását elvétette a csapatba az utolsó pillanatban bekerülő, egyébként pedig végig gyengén futballozó Marcos Rojo, Adam Lallana pedig közelről nem hibázta el az üres kaput (1–1).
A két szakvezető természetesen egészen másképp látta az összecsapást, Ole Gunnar Solskjaer például dicsérte csapatát, bár a meccs emberének a játékvezetőt jelölte.
„Senki sem mondhatja, hogy nem kényszerítettük rá az akaratunkat az ellenfélre taktikailag. Amikor azt látod, hogy az ellenfeled nem tudja a megszokott játékát játszani, akkor tudod, hogy sikerült a terved. Persze ettől még sok gondot okoztak a számunkra, elsősorban azért, mert nem tudtuk megtartani a labdát, és emiatt elfáradtunk. Hogy fordulópont lesz-e ez a szezonunkban? Hiszek magunkban, hiszek a srácokban. Mindenkinek megfelelő a hozzáállása, vágyunk a sikerre. A sérültek is egyre jobb állapotban vannak, az Old Trafford atmoszférája pedig mindig csodálatos – ma este is az volt. Tudom, hogy nem a legszebb focit játszottuk, de keményen léptünk fel, és jelenleg az eredmény számunkra mindennél fontosabb. Azt még hadd tegyem hozzá: a meccs embere nálam a játékvezető volt, nehéz meccsen kellett helytállnia, és sikerrel tette mindezt” – fogalmazott az MU norvég menedzsere.

Jürgen Klopp értelemszerűen épp ellenkezőleg látta a meccset.

„Szerintem mindenki láthatta, mi történt: szabálytalanság. Meggyőződésem, hogy Origit szabálytalanul szerelték. És abban is biztos vagyok, hogy VAR nélkül a játékvezető lefújta volna a szituációt, de így úgy volt vele, hogy továbbengedi a játékot, aztán majd korrigál, ha szükséges. Azt, hogy erre végül miért nem került sor, csak ő tudja, de még egyszer mondom: VAR nélkül lefújta volna a pályán az esetet. Ez így nem jó, a VAR használatán változtatni kell. Nagyszerűen meg lehet vele ítélni leshelyzeteket vagy kezezéseket, de a párharcokat már jóval kevésbé. Nézzük csak meg, például, mi történt a Manchester City meccsén: De Bruynét nyilvánvalóan, minden kétséget kizáróan fellökték, erre műesést ítélt a VAR. Ki érti ezt? Higgyék el nekem: ha én mondom, hogy tizenegyes járt volna a Manchester Citynek, akkor abban mindenki biztos lehet, hogy tizenegyes volt. Nem jó a VAR jelenlegi rendszere, ma például két pontunk ment el rajta” – fortyogott Jürgen Klopp a döntetlent követően.

A végeredmény akár sikerélménnyel is párosulhat Manchesterben, azonban ha a meccs képét nézzük, akkor azt kell mondani, hogy ezen a vasárnapon egy kiscsapat–nagycsapat versenyfutást láthattunk, amelyben a lelkes, fegyelmezett, és az utolsó percig bekkelő kiscsapat némi szerencsével otthon tartott egy pontot. A United-drukkerek aligha erről álmodnak. A kudarcok hátterében elsősorban a klub átigazoláspolitikája áll, amelyről a Manchester United labdarúgócsapatának alelnöke, Ed Woodward a The Guardiannek adott interjúban beszélt, amelyben „mítosznak és inzultusnak” nevezte a kritikákat.

Mennyit is ér 1000 millió euró?

A brit sportsajtóban több olyan vélemény is megjelent az elmúlt években, hogy a Manchester Unitednél hozzá nem értők döntenek az átigazolásokról, sőt, sokan Ed Woodwardot vizionálják a döntések hátterében.
„Van egy mítosz, mely szerint futballhoz nem értők hozzák a döntéseket nálunk – ezzel inzultálják azokat a nagyszerű szakembereket, akik klubunknál dolgoznak – idézi a The Guardian Ed Woodwardot. – Az utóbbi években bővítettük az átigazolásokkal foglalkozó stábot, amely immár hatékonyan és produktívan működik. A játékosok kiválasztását és a döntéseket is ők hozzák meg a menedzserrel és stábjával egyetértésben, nem a klubvezetők.”

A BBC és a The Guardian is hozzáteszi, hogy Woodward közvetve elismerte ezzel, hogy Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása után huzamosabb ideig nem volt hatékony a klub átigazolási politikája. Az egyik legfőbb hibaként emlegetik, hogy még akkor sem igazolt csatárt a Manchester United, amikor egyértelművé vált, hogy Romelu Lukaku és Alexis Sánchez sem marad. Sajtóhírek szerint Mario Mandzukic volt a legfőbb kiszemelt, de Solskjaer nemet mondott a Juventus támadójára.

Pedig gólokra szükség lenne: a Liverpool ellőtti hét bajnokiján mindössze ötször talált be Solskjaer legénysége, 30 éve nem kezdte ilyen rosszul a Premier League-et a Manchester United. Minden sorozatot figyelembe véve 12 tétmérkőzésen négy győzelmet aratott eddig (ebből egyet tizenegyesekkel), és a Chelsea elleni 4–0-s sikert leszámítva egyik találkozón sem szerzett egynél több gólt. A nyári szerzemények ugyanakkor jó benyomást tettek: Daniel James, Harry Maguire és Aaron Wan-Bissaka is alapemberré vált.
„A nyáron tapasztalt változások eredményeként immár fiatal kerettel dolgozunk. A különböző kultúrákból érkező labdarúgók jó alapot adnak az építkezéshez, egy új úton indulunk el. Oda akarunk eljutni, ahol a legutóbbi idény közepén, Ole érkezése után tartottunk. Gyors, eredményes futballt játszottunk, tükröződött a pályán a menedzser stílusa és filozófiája. Solskjaer visszahozta a fegyelmet, ami az utóbbi években talán hiányzott. Mindenki tiszteli a csapattársait, keményen dolgozik, és megértette, hogy egy játékos sem lehet nagyobb a klubnál” – fogalmazott az ügyvezető.

Érdekes

Guardiola is a VAR miatt háborog

Kétgólos sikert aratott szombaton a Manchester City labdarúgócsapata a Crystal Palace otthonában (2–0), a mérkőzés után azonban mégsem volt maradéktalanul elégedett Pep Guradiola. A katalán tréner a VAR által műesésként elkönyvelt esetet bírálta.
David Silva és az ötvenedik citys gólját szerző Gabrel Jesus gyors egymásutánban érkező találatainak köszönhetően hozta a kötelezőt a Premier League regnáló bajnoka a Selhurst Parkban, ám Guardiola szerint volt egy eset, ahol újfent nem adtak meg számukra egy jogos büntetőt, műesés miatt. A tréner szerint ráadásul ez már nem az első eset.

„Műesés, műesés, műesés. Minden hétvégén, minden hasonló szituációt műesésként könyvelnek el, akárcsak a Bournemouth ellen. Persze a Totthenham elleni gólunknál kezeztünk, a 94. percben, akkor jó döntést hoztak, de természetes, hogy ezúttal frusztrált vagyok.”
A Manchester City menedzserének a mérkőzés előtt a kezdőcsapat összeállításával is meggyűlt a baja, a sérülések miatt két belső középpályás, Rodri és Fernandinho középhátvédet játszottak.

„Sosem könnyű dolog, ha a posztján kívül kell szerepelnie két játékosunknak is, főleg ha az ellenfélnek olyan támadói vannak mint Wilfred Zaha, Jordan Ayew, Christian Benteke vagy Andros Townsend, de remek munkát végeztek. Hálás vagyok mindkettejüknek” – mondta Guardiola.
Csatárposzton is volt változás, Sergio Agüero ezúttal csak a kispadon kapott helyet, melyhez sokak szerint a hétközi kisebb autóbalesete is hozzájárult, ám az ő helyére beugró Gabriel Jesus góllal hálálta meg a bizalmat.

„Gabriel Jesus remek ritmusban tért vissza a brazil válogatottól, ehhez képest Agüero tíz napot töltött el edzés nélkül, de természetesen mindketten nagyon fontosak. Mikor pályára lépnek, egyaránt kiválóan teljesítenek, de mindig meg kell hoznom a döntést, ki kezdjen” – zárta mondandóját a Manchester City menedzsere.

Két férfi, egy eset

A második féldiőben Klopp beküldte a kispadról Alex Oxlade-Chamberlaint és Adam Lallanát, majd a hajrára a sérüléséből frissiben felépülő középpályást, Naby Keitát, és a fokozódó nyomás alatt végül összeroppant a United, Solskjaer hiába rendezte át előbb 5-3-2-re, majd a hajrára 5-4-1-es védekezésre csapatát. A hajrában Andrew Robertson remek beadását elvétette a csapatba az utolsó pillanatban bekerülő, egyébként pedig végig gyengén futballozó Marcos Rojo, Adam Lallana pedig közelről nem hibázta el az üres kaput (1–1).
A két szakvezető természetesen egészen másképp látta az összecsapást, Ole Gunnar Solskjaer például dicsérte csapatát, bár a meccs emberének a játékvezetőt jelölte.
„Senki sem mondhatja, hogy nem kényszerítettük rá az akaratunkat az ellenfélre taktikailag. Amikor azt látod, hogy az ellenfeled nem tudja a megszokott játékát játszani, akkor tudod, hogy sikerült a terved. Persze ettől még sok gondot okoztak a számunkra, elsősorban azért, mert nem tudtuk megtartani a labdát, és emiatt elfáradtunk. Hogy fordulópont lesz-e ez a szezonunkban? Hiszek magunkban, hiszek a srácokban. Mindenkinek megfelelő a hozzáállása, vágyunk a sikerre. A sérültek is egyre jobb állapotban vannak, az Old Trafford atmoszférája pedig mindig csodálatos – ma este is az volt. Tudom, hogy nem a legszebb focit játszottuk, de keményen léptünk fel, és jelenleg az eredmény számunkra mindennél fontosabb. Azt még hadd tegyem hozzá: a meccs embere nálam a játékvezető volt, nehéz meccsen kellett helytállnia, és sikerrel tette mindezt” – fogalmazott az MU norvég menedzsere.

Érdekes

Szalah sérülése nem súlyos

Mohamed Szalah kihagyta a Liverpool Manchester United elleni rangadóját. Jürgen Klopp közölte: az egyiptomi támadó sérülés miatt marad le a mérkőzésről. A liverpooli menedzser, Jürgen Klopp a mérkőzés előtt a Sky Sportsnak erősítette meg: Szalah bokasérülése nem jött rendbe, így nem is nevezte a találkozóra. A hírt nem sokkal később a Liverpool is közölte hivatalos honlapján. „Még nem áll készen, ennyi az egész” – mondta Klopp. Az egyiptomi támadó sérülése nem súlyos, így van esély arra, hogy a szerdai, Genk elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen már ott lehet a pályán.

Jürgen Klopp értelemszerűen épp ellenkezőleg látta a meccset.

„Szerintem mindenki láthatta, mi történt: szabálytalanság. Meggyőződésem, hogy Origit szabálytalanul szerelték. És abban is biztos vagyok, hogy VAR nélkül a játékvezető lefújta volna a szituációt, de így úgy volt vele, hogy továbbengedi a játékot, aztán majd korrigál, ha szükséges. Azt, hogy erre végül miért nem került sor, csak ő tudja, de még egyszer mondom: VAR nélkül lefújta volna a pályán az esetet. Ez így nem jó, a VAR használatán változtatni kell. Nagyszerűen meg lehet vele ítélni leshelyzeteket vagy kezezéseket, de a párharcokat már jóval kevésbé. Nézzük csak meg, például, mi történt a Manchester City meccsén: De Bruynét nyilvánvalóan, minden kétséget kizáróan fellökték, erre műesést ítélt a VAR. Ki érti ezt? Higgyék el nekem: ha én mondom, hogy tizenegyes járt volna a Manchester Citynek, akkor abban mindenki biztos lehet, hogy tizenegyes volt. Nem jó a VAR jelenlegi rendszere, ma például két pontunk ment el rajta” – fortyogott Jürgen Klopp a döntetlent követően.

A végeredmény akár sikerélménnyel is párosulhat Manchesterben, azonban ha a meccs képét nézzük, akkor azt kell mondani, hogy ezen a vasárnapon egy kiscsapat–nagycsapat versenyfutást láthattunk, amelyben a lelkes, fegyelmezett, és az utolsó percig bekkelő kiscsapat némi szerencsével otthon tartott egy pontot. A United-drukkerek aligha erről álmodnak. A kudarcok hátterében elsősorban a klub átigazoláspolitikája áll, amelyről a Manchester United labdarúgócsapatának alelnöke, Ed Woodward a The Guardiannek adott interjúban beszélt, amelyben „mítosznak és inzultusnak” nevezte a kritikákat.

tab

Mennyit is ér 1000 millió euró?

A brit sportsajtóban több olyan vélemény is megjelent az elmúlt években, hogy a Manchester Unitednél hozzá nem értők döntenek az átigazolásokról, sőt, sokan Ed Woodwardot vizionálják a döntések hátterében.
„Van egy mítosz, mely szerint futballhoz nem értők hozzák a döntéseket nálunk – ezzel inzultálják azokat a nagyszerű szakembereket, akik klubunknál dolgoznak – idézi a The Guardian Ed Woodwardot. – Az utóbbi években bővítettük az átigazolásokkal foglalkozó stábot, amely immár hatékonyan és produktívan működik. A játékosok kiválasztását és a döntéseket is ők hozzák meg a menedzserrel és stábjával egyetértésben, nem a klubvezetők.”

A BBC és a The Guardian is hozzáteszi, hogy Woodward közvetve elismerte ezzel, hogy Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása után huzamosabb ideig nem volt hatékony a klub átigazolási politikája. Az egyik legfőbb hibaként emlegetik, hogy még akkor sem igazolt csatárt a Manchester United, amikor egyértelművé vált, hogy Romelu Lukaku és Alexis Sánchez sem marad. Sajtóhírek szerint Mario Mandzukic volt a legfőbb kiszemelt, de Solskjaer nemet mondott a Juventus támadójára.

Pedig gólokra szükség lenne: a Liverpool ellőtti hét bajnokiján mindössze ötször talált be Solskjaer legénysége, 30 éve nem kezdte ilyen rosszul a Premier League-et a Manchester United. Minden sorozatot figyelembe véve 12 tétmérkőzésen négy győzelmet aratott eddig (ebből egyet tizenegyesekkel), és a Chelsea elleni 4–0-s sikert leszámítva egyik találkozón sem szerzett egynél több gólt. A nyári szerzemények ugyanakkor jó benyomást tettek: Daniel James, Harry Maguire és Aaron Wan-Bissaka is alapemberré vált.
„A nyáron tapasztalt változások eredményeként immár fiatal kerettel dolgozunk. A különböző kultúrákból érkező labdarúgók jó alapot adnak az építkezéshez, egy új úton indulunk el. Oda akarunk eljutni, ahol a legutóbbi idény közepén, Ole érkezése után tartottunk. Gyors, eredményes futballt játszottunk, tükröződött a pályán a menedzser stílusa és filozófiája. Solskjaer visszahozta a fegyelmet, ami az utóbbi években talán hiányzott. Mindenki tiszteli a csapattársait, keményen dolgozik, és megértette, hogy egy játékos sem lehet nagyobb a klubnál” – fogalmazott az ügyvezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?