Egyre emelkednek a munkáltatók bérköltségei

Martin Vlachynský
Pozsony |

A kormány szociális intézkedéseire reagálva az INESS gazdaságkutató intézet új bérkalkulátorral rukkolt elő, amellyel a munkáltatók növekvő bérköltségeire szeretnék felhívni a figyelmet.

„Az alkalmazottak nagy része a fizetés alatt a bruttó bért érti, ez utóbbi azonban csak egy gazdasági fikció, hiszen rendkívül ferde képet ad a munkáltatók valós bérköltségeiről. Egyes politikusok mégis ez alapján érvelnek a populista intézkedéseik meghozatalánál, amelyek első látásra ugyan vonzók lehetnek, ám valójában rontanak az ország gazdaságán” – indokolja a bérkalkulátor létrehozását Martin Vlachynský, az INESS elemzője.

A cenazamestnanca.sk portálon elérhető kalkulátorral szerinte a munkáltatók alkalmazottakkal kapcsolatos valós költségeire szeretnék felhívni a figyelmet, így azon sem szabadna csodálkoznunk, hogy a projekt mögött a legnagyobb munkáltatói szervezetek állnak.

Az említett portálon közzétett bérkalkulátor 15 paraméter alapján számolja ki a munkáltató által az adott alkalmazottra fordított valós pénzösszeget.

„Az elmúlt időszakban több olyan politikai nyilatkozattal is találkoztunk, amely éket akart verni az alkalmazottak és a munkáltatók közé, fukarnak nevezve a vállalkozókat, amikor ezek a minimálbér eltúlzott emelése és egyéb szociális intézkedések ellen érveltek”

– mondta Vlachynský, aki szerint a munkáltatók nem alaptalanul aggódnak.

Rastislav Machunka, a Munkáltatók Szövetségének (AZZZ) az alelnöke szerint a kormánypártok a munkáltatók számlájára kampányolnak a jövő évi parlamenti választás előtt, amit a minimálbér eltúlzott emelése is bizonyít. „Ha folytatódik ez a trend, Szlovákiában egyre nehezebb lesz a foglalkoztatás” – figyelmeztet Ján Oravec, a Munkáltatók Országos Szövetségének (RÚZ) az alelnöke, aki szerint a populista döntések negatív hatását idővel az alkalmazottak is megérzik.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?