Már a kormány is érdeklődik a bírók iránt

Peter Pellegrini és Gál Gábor szigorítják a törvénysértő bírókra vonatkozó szabályokat, a részleteket még nem akarták elárulni (TASR-felvétel)
Pozsony |

A kormány a Gorilla-ügy és a Marián Kočnerrel kommunikáló tisztviselők miatt szigorítaná a bírók és ügyészek elleni eljárások szabályait. Közben távozott hivatalából egy, a Kuciak-ügyben megvádolt nagyvállalkozóval üzeneteket váltó pozsonyi bíró.

Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnök tegnap találkozott az Országos Bírói Tanács, a Főügyészség, a rendőrség, az igazságügyi és a belügyminisztérium képviselőivel. Az egyeztetésen a jogi szabályozás olyan irányú átalakításáról volt szó, amely lehetővé tenné, hogy az ügyészekkel és bírókkal szemben hatékonyabban lehessen fellépni, ha fegyelmi ügyben járnak el ellenük. Ezzel a miniszterelnök az egykori főügyész, Dobroslav Trnka és az államtitkári tisztségéről lemondott, de bíróként dolgozó Monika Jankovská nevéhez köthető botrányokra reagált. Mindketten Marián Kočnerrel, a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt nagyvállalkozóval tárgyaltak és bűncselekményekről egyeztettek.

Nem lesz lex Trnka
Pellegrini a találkozó utáni sajtótájékoztatón hangsúlyozta, nem szabad, hogy azt gondoljuk, az egész igazságszolgáltatásunk romlott, mert ez csak a szélsőségesek malmára hajtja a vizet. A miniszterelnök szerint a média által felkapott esetek, így a Gorilla-felvétel és Marián Kočner Threema-üzenetei is, egyéni hibákat és nem rendszerszintű gondokat tükröznek. A kormányfő azonban hangsúlyozta, a bírói hatalomra vonatkozó szabályozáshoz csak nagyon óvatosan szabad hozzányúlni. „Nem akarom, hogy a politikusok megzavarhassák a független igazságszolgáltatás integritását” – mondta Pellegrini. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy konkrét törvénymódosítási javaslatokat tesznek, amelyeket a „órákon belül” kidolgoznak, a napokban bemutatnak és gyorsan el is fogadhatnak. Ugyanakkor hangsúlyozta, nem populista, lex Jankovská vagy lex Trnka törvényeket szeretnének hozni.

Gál nem részletezte
Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta, az egyik javaslatuk szerint kiszélesítenék a bírói tanácsok és az igazságügyi minisztérium hatáskörét a törvénysértő bírókkal összefüggésben. További részleteket azonban nem akart elárulni a készülő intézkedésekről. „Biztosnak kell lennünk abban, hogy a javaslatainkat nem fogják megtámadni az Alkotmánybíróságon, hogy nem lesznek retroaktívak és hogy nem fogják akadályozni a bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonhatóságát” – fűzte hozzá a tárcavezető. 

Kočner haverja kapitulált
Gál még a kormányfő által összehívott munkaértekezlet előtt bejelentette, David Lindtner, a Pozsony III Járási Bíróság elnöke távozik a hivatalából. Gál megjegyezte: Lindtner maga adta be lemondását. „Én rábólintottam, mert elfogadhatatlan mindaz, ami történt. Egy nagyon jó szakemberről van szó, de nem tudta kezelni a helyzetet, és kudarcot vallott” – magyarázta a miniszter, aki szerint egy bírónak ügyelnie kell rá, hogy megfelelően viselkedjen a nyilvánosság előtt, valamint arra is, hogy megőrizze a szakmaiságát és a függetlenségét.

Lindtner 2017 őszétől 2018 tavaszáig kommunikált Kočnerrel a titkosított Threema-alkalmazás segítségével, és legalább egyszer találkoztak is. A Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt nagyvállalkozó többek közt Silvia Volzová ellen megrendelt, de végre nem hajtott merénylet és Ladislav Bašternák adócsalási ügyében is tanácsot kért a bíróság elnökétől, de bírók befolyásolásáról is kommunikáltak. A két férfi egy nappal azután, hogy megtalálták Ján Kuciak és jegyese, Martina Kušnírová holttestét, viccelődő üzeneteket váltott arról, hogy a gyilkosság gyanúja Kočnerről a calabriai maffiára terelődött. A nagyvállalkozó arról is beszámol a bírónak, hogy szándékosan találkozott Bugár Bélával a Maldív-szigeteken. Lindtner egyébként a sajtónak bevallotta, legalább 15 éve ismeri Kočnert.

Lindtner korábban elmondta, teljes mértékben vállalja a felelősséget azért, hogy a bíróság elnökeként elveszítette a kolléganői bizalmát. „Ebből következően kézbesítettem Gál Gábor igazságügyi miniszternek a lemondásomat” – közölte Lindtner, akit korábban távozásra szólított fel a Pozsony III Járási Bíróság négy másik bírója. 

Az ellenzék elégedetlen
Az ellenzék elégtelennek tartja azokat a tervezett intézkedéseket, amelyekkel a bírók és ügyészek elleni eljárások szabályait szigorítanák. Zuzana Števulová, a PS jogállamisági szakértője szerint az elmúlt időszak botrányai nem az egyes tisztviselők hibáival, hanem a rendszernek a maffiával való összefonódásával magyarázhatóak. 

Števulová szerint a miniszterelnök és az igazságügyi tárcavezető által bejelentett szigorítás homályos és nem elegendő. Pavel Nechala, a Spolu elnökségi tagja, ügyvéd szerint a Pellegrini és Gál által bejelentett szigorítások csak a tisztviselők elleni fegyelmi eljárásokra vonatkoznak, ennél fogva csak kozmetikai jellegűek. Szerinte a maffia és az igazságszolgáltatás kapcsolatának felszámolására mélyrehatóbb reformok kellenek. Milan Vetrák, a szintén ellenzéki OĽaNO tagja szerint pedig a kormányfő és a miniszter által jelzett változtatások csak olcsó megoldások. Vetrák arra hívta fel a figyelmet, hogy Pellegrini „órákon belül” ígért az igazságszolgáltatást megváltoztató új jogszabályokat. Az ellenzéki képviselő szerint, ha ez igaz, fel kell tenni a kérdést, mit csinált a kormány négy évig.

(TASR, postoj.sk, czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?