A BMW M850i xDrive Cabrio nem más, mint egy megszelídítésre váró vadállat

bmw

Nincs jobb annál, mint amikor a meleg őszi napokon egy kabriót kap az ember a keze ügyébe. Az élvezet még nagyobb, ha ez a kabrió a BMW modellje. A nyolcas sorozat pedig csak hab a tortán. Túl sok praktikumot ne várjanak tőle, de vezetni hihetetlen élmény.

Még szerencse, hogy olyan drága, és nem igazán engedheti meg magának sok ember, ha ugyanis ezzel a járgánnyal lennének tele az utak, a halálos balesetek száma radikálisan megugrana. Ezt a vadállatot ugyanis idomítani kell.

Van miből válogatni

Most már tudjuk, hogy a nyolcas sorozat újraélesztését egészen komolyan gondolta a bajorországi gyártó. A kupé tavalyi bemutatását követően következett a nyolcas nyitott tetős változata, amellyel mondjuk meg őszintén: igencsak bizonytalan vizekre evezett a BMW. A kabriók iránti kereset ugyanis fokozatosan csökken, a potenciális vásárlók köre pedig aránylag szűk. Ennek oka elsősorban az, hogy a kabriók nagy általánosságban inkább a látványról szólnak, praktikumot csak elvétve kínálnak, s még az ötszemélyes változatokat is rendszerint legfeljebb két ember tudja kényelmesen kihasználni – ez az aktuális nyolcasnál is beigazolódott. A csomagtér térfogata is minimális, a kabriók ára pedig rendszerint az átlagon felüli. Ráadásul, a BMW portfóliójában is van miből válogatni, ha már valaki nyitott tetős autót akar – a nyolcassal együtt ugyanis öt kabrió áll a rendelkezésre. A kettes, a négyes sorozat kabrió változata, s nem feledkezhetünk meg az ikonikus Z4 roadsterről és a futurisztikus i8 Roadsterről sem. A BMW állítja, hogy a luxuskategóriába sorolandó gépkocsi eladásai emelkedni fognak, ezért is döntött úgy, hogy piacra dobja a hatos sorozat utódját.

Az eladási stratégia és a marketing viszont a gyártó dolga, én a magam nevében kijelenthetem: hála istennek, hogy sorozatgyártásba került ez a modell. Szerintem kétség nem fér hozzá, hogy a legszebb kabriók és a legszebb BMW-k közé sorolhatjuk a nyolcas nyitott tetős változatát. Rendkívül agresszív és dinamikus külsővel rendelkezik, s mint kiderült: ez a külső teljes mértékben tükrözi a járgány igazi énjét.

Villámgyors vászontető

Mint számos más márka, úgy a BMW is már inkább a vászontetőt részesíti előnyben a kabrióknál. Ennek köszönhetően lehet csökkenteni az autó súlypontját, de az összsúlyát is. A textilt alapban feketén kapják, ám extraként ezüst színben is elérhető. A vászontető négy rétegből áll, minek köszönhetően sokkal jobban hangszigetelt az utastér. Bár nem igazán vezettem sokat felhajtott tetővel, igazolhatom, hogy ha mégis felhúzzák, olyan érzésük lesz, mintha kupéban utaznának. A tető egyébként új technológiával csukódik össze, így sikerült felgyorsítani a műveletet – a be- és felhajtása csupán 15 másodpercet vesz igénybe. Ráadásul ez a művelet 50 km/órás sebességig elvégezhető, ami szintén nagy segítség, ha út közben a városban hirtelen szemerkélni kezd az eső.

Szűkös tér

A termetes karosszéria ellenére az autóban aránylag kevés hely van, különösen a hátsó sorban. A hátul utazók még rövidebb úton is csak nehezen fogják megtalálni a kényelmes pozíciót. Ha felhúzzuk a tetőt, már a fejüket is kénytelen lesznek lehajtani a hátsó sorban utazók – persze ez nem érvényes az alacsonyabb termetű utasokra. A felhasznált anyagok minősége természetesen kifogástalan, az elegáns piros bőr, az ajtókon hangfal és a bőr kárpitozás kombináció is lélegzetelállító. A vastag Aoszlop viszont ront a kilátásból.

Mint említettem, a csomagtér sem nagy, határozottan nem ezzel az autóval fognak elindulni a családdal horvátországi nyaralásra. Felhúzott tetőnél 350 liter áll a rendelkezésre, lehajtott tetőnél már csak 280 liter.

Galéria

A vadállat?

A tesztelt, M850i változatot kizárólag négykerék-meghajtással lehet megrendelni. A nyolchengeres erőforrás maximális teljesítménye 390 kW és 530 LE, a forgatónyomaték 750 Nm. Mit jelent mindez? Körülbelül annyit, hogy nulláról 3,9 másodpercalatttudnakfelgyorsulni100 km/órás sebességre, a dinamikus gyorsulás érzése tényleg lélegzetelállító. Az elektronikával korlátozott végsebesség 250 km/óra. Teljes mindegy, milyen sebességgel haladnak, amint letapossák a gázpedált, a járgány brutálisan felgyorsul. Nem tudok elég dicséretet írni a nyolcas dinamikájára, aki soha nem ült ilyen autóban, s az egyhetes tesztelés során elvittem pár kilométeren, visítozott a lelkesedéstől. Sportos üzemmódban az automata sebességváltó váltásnál meg-megrúgja az autót. Alacsonyabb sebességeknél dörmög, mint a medve, magasabb sebességeknél pedig szó szerint ordít, a kipufogó hangosan hörög, durrog – kinek, mi tetszik.

Vidéken 9,4 literes fogyasztásra kell számítani, a városi átlag 13 liter. Mindez persze nyugodt tempóban. Ha valaki élvezi a száguldozást és a gyorsulást, annak a húsz-harminc literes átlagra, és a benzinkutak gyakori látogatására is fel kell készülnie.

Mit lehet tenni?

Egyetlen egy ok sem jut eszembe, miért ne ajánlanám ezt a bajor csodát azoknak, aki szeretik a kabriókat és a gyors autókat. Tökéletesen néz ki, élmény vezetni, a 4,4 literes, nyolchengeres motor pedig egyszerűen zseniális. Igazán élmény gyorsulni és száguldozni vele, bár ésszel kell vezetni, az M850i volánja mögött ugyanis nagyon könnyű túllőni a célon. Ez a járgány sem hibátlan, a vastag A oszlopok rontják a kilátást, a hátsó sorokban és a csomagtérben túl kevés a hely. Másrészt, kit érdekel mindez. Aki ilyen autót akar, az nem a praktikumot fogja szem előtt tartani. Aki ezt az autót veszi meg, az egy vadállatot akar megszelídíteni, de csak óvatosan, a szelídítés lehet nagyon kockázatos is.

Érdekes

Műszaki adatok

Motor V8, benzin, 4395 cm3
Teljesítmény 390 kW (530 LE) 5500 fordulatnál
Forgatónyomaték 750 Nm 1800–4600 fordulatnál
Váltó 8 gangos automata
Csomagtér térfogata 350 l
Hossz/Szélesség/magasság (mm) 4851/1902/1346
Végsebesség 250 km/ó
Gyorsulás (0–100 km/ó) 3,9 mp
A járgány alapára 132 750 euró
A tesztelt modell ára 150 207 euró

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?