Uniós sereghajtók között a szlovák mezőgazdaság

Pozsony |

A rendszerváltás utáni drasztikus zuhanást csak évekkel a 2004-es uniós csatlakozást követően sikerült legalább részben kihevernie a szlovák mezőgazdaságnak, a hatékonyság szempontjából azonban még mindig az uniós sereghajtók között vagyunk.

Szlovákiában az ország uniós csatlakozását követően nőtt a mezőgazdaságban dolgozók fizetése, az ágazat azonban még mindig csak 3,4 százalékkal járul hozzá a hazai össztermékhez (GDP). A mezőgazdaság hanyatlása Szlovákiában az 1989-es változásokat követő időszakban drasztikus mértékben felgyorsult.

„A rendszerváltást követő években az ágazat magasan veszteséges volt, bár a mínuszok az évek folyamán fokozatosan enyhültek. A visszaesést befolyásolták a gazdasági reformok, az árliberalizáció, a külföldi konkurencia megjelenése és a mezőgazdasági üzemekben beállt változások is”

– nyilatkozta Zuzana Chrastinová, a pozsonyi Agrár- és Élelmiszergazdasági Kutatóintézet (VÚEPP) elemzője.

Chrastinová szerint 1989-ben, a bársonyos forradalom évében euróra átszámítva még közel 600 millió eurós támogatást kapott a honi mezőgazdaság, 1991-ben viszont már csak 350 millió euró volt a dotáció értéke. Az 1993-as évet követően pedig alig több mint 200 millió eurós támogatásban részesültek a gazdák.

Pozitív változásra csak Szlovákia uniós csatlakozását követően került sor, és arra is csak fokozatosan. „A nyereségesség szempontjából 2011 óta javult a helyzet, kivéve 2013-at, amely mérsékelten veszteséges esztendő volt. Gazdáink az utolsó három évben érték el a legjobb eredményeket. Mindenképp említést érdemel a 2017-es év. Annak ellenére, hogy akkor óriási volt a szárazság, valamint az egyéb éghajlati tényezők is rengeteg gondot okoztak a termelőknek, az év végi mérlegeléskor kitűnt, hogy nem csupán az utolsó 15 év legeredményesebbjét zárták a gazdák, de az 1990-es év óta is a legjobbat. A 2014–2017-es időszak nyereségességéhez nagymértékben hozzájárult a minimáladó bevezetése is” – részletezte Chrastinová.

Az ország uniós csatlakozását megelőzően Szlovákia egyes régióiban a veszteséges mezőgazdasági üzemeket működtető járások voltak túlsúlyban. Például 2003-ban csak tizenöt járás volt nyereséges, 2018-ban azonban már 55.

„Ennek egyik alapja az állandó korszerűsítés, a technikai eszközök tökéletesítése. A mezőgazdaság fellendítése elképzelhetetlen modern, nagy teljesítményű gépek nélkül. A gépek azonban kiszorítják az emberi munkaerőt, aminek bizonyítéka, hogy Szlovákia uniós csatlakozása óta az akkori 86,6 ezerről mára 44 ezerre csökkent az ágazatban foglalkoztatottak száma”

– tette hozzá Chrastinová.

A termelés hatékonyságának növelése vezetett oda, hogy 2012 után komoly változás állt be az ágazatban: a növénytermesztés az év végi értékelésnél először lett eredményesebb az állattenyésztésnél. Ez utóbbi 2015-ben maradt le a leglátványosabban a növénytermesztés mögött. „Míg az Európai Unió régebbi tagállamaiban az egy hektárra lebontott bruttó termelés értéke eléri a 2746 eurót, Szlovákiában ez mindössze 1178 euró. Mindez azt jelenti, hogy a 28-as EU-mezőnyben alulról az ötödik hely a miénk. A legeredményesebb termelő Hollandia, 15 229 euróval, Málta 10 642, Belgium pedig 6309 eurós eredménnyel dicsekedhet” – részletezte Zuzana Chrastinová. (sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?