Trump élesen bírálta volt ellenfelét, Hillary Clintont

Hillary Trump
Washington |

Donald Trump amerikai elnök vasárnap élesen bírálta Hillary Clinton volt külügyminisztert, volt elnökjelöltet azért, mert orosz érdekek szolgálatában állónak nevezett két elnökjelölt-aspiránst.

Hillary Clinton a napokban beszélt arról, hogy szerinte Jill Stein, a Zöldek és Tulsi Gabbard, a demokraták elnökjelölt-aspiránsa az oroszok eszköze.

Clinton csütörtökön egy interjúban kijelentette, hogy Jill Steint a 2016-os elnökválasztás idején Oroszország készítette fel arra, hogy harmadik párt elnökjelöltje legyen és így „szívja el” a voksokat a Demokrata Párttól, így biztosítsa Donald Trump győzelmét.

A volt külügyminiszter-elnökjelölt úgy vélte, a Kreml most ugyanezt teszi egy másik elnökjelölt-aspiránssal. Bár nem nevezte néven Tulsi Gabbard hawaii képviselőnőt, leírásával egyértelművé tette, hogy róla beszélt. „Ő az oroszok favoritja” – mondta, hozzátéve, hogy az oroszoknak „egy rakás internetes oldaluk és más eszközük van arra, hogy támogassák őt”.

Tulsi Gabbard, aki az iraki háborúban, majd Kuvaitban teljesített katonai szolgálatot, még pénteken visszavágott Clintonnak.

„A háborús uszítók királynője, a korrupció megtestesítője és annak a romlottságnak a megszemélyesítője, amely oly hosszú időn keresztül betegítette a Demokrata Pártot” – írta a Twitteren Gabbard.

Great! Thank you @HillaryClinton. You, the queen of warmongers, embodiment of corruption, and personification of the rot that has sickened the Democratic Party for so long, have finally come out from behind the curtain. From the day I announced my candidacy, there has been a ...

— Tulsi Gabbard (@TulsiGabbard) 2019. október 18.

A 37 éves hawaii képviselőnő a Fox televíziónak adott interjújában emlékeztetett rá, hogy katonaként szolgált az iraki háborúban. Megerősítette, hogy támogatja azt a Donald Trump által is képviselt politikát, miszerint az amerikai csapatokat ki kell vonni a háborús konfliktusokból.

Trump elnök vasárnap a Twitteren úgy fogalmazott: „na tessék, a Csalárd Hillary itt van megint! Tulsi Gabbard képviselőnőt »orosz kedvencnek« és Jill Steint »orosz eszköznek« nevezi. Ahogy hallhattak róla, engem is Oroszország nagy szerelmesének neveztek, igaz én valójában az orosz népet szeretem, mint minden népet. Hillary megőrült!”.

So now Crooked Hillary is at it again! She is calling Congresswoman Tulsi Gabbard “a Russian favorite,” and Jill Stein “a Russian asset.” As you may have heard, I was called a big Russia lover also (actually, I do like Russian people. I like all people!). Hillary’s gone Crazy!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2019. október 20.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?