Ismét erőszakossá váltak a tüntetések Hongkongban

hongkong
Hongkong |

Ezrek vonultak utcára Hongkongban vasárnap a rendőrségi tiltás ellenére, az esemény pedig már délután erőszakossá vált, miután a tiltakozók Molotov-koktélokat dobáltak, a rendőrök pedig könnygázt vetettek be ellenük – derül ki a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap internetes oldalán megjelent közvetítésből.

A hónapok óta tartó tüntetéshullám legnagyobb megmozdulásait szervező Civil Human Rights Front annak ellenére kitartott a vasárnapi felvonulás megtartása mellett, hogy a rendőrség nem adott engedélyt a demonstrációra, a szervezet egyik vezetőjére pedig szerdán ismeretlenek kalapácsokkal támadtak.

A civil engedetlenségi akcióként hirdetett esemény alig néhány órája vette kezdetét, amikor fekete ruhába öltözött tüntetők Molotov-koktélokkal dobálták meg a városban közlekedő helyi érdekű vasút egyes állomásait, többet pedig megrongáltak és összefirkáltak. A vasút üzemeltetője rövid időn belül lezárta az érintett állomásokat, a rendőrség pedig könnygázzal igyekezett feloszlatni a tömeget, vízágyúkból pedig kék festéket zúdítottak rájuk, hogy később azonosíthatóak legyenek.

A demonstrálók egy része Peking-pártinak vélt üzleteket és a Bank of China helyi fiókjait is megrongálta, a menet útvonalán található egyik térfigyelő kamerát pedig elektromos láncfűrésszel vágták le a tartópóznáról, majd felgyújtották.

Az október 5-én hatályba lépett, a demonstrációkon az arcmaszkok használatát tiltó törvény ellenére a vasárnapi megmozdulásokon többen jelentek meg különféle arcmaszkokban. A tüntetők arra kérték egymást, hogy mindenki tűrje be a pólóját, mert így láthatóvá válna, ha fegyvert rejtegetnének a ruhájuk alatt. Többen attól tartanak ugyanis, hogy felfegyverzett, álruhás rendőrök lehetnek a soraik között.

Carrie Lam hongkongi kormányzó vasárnap ígéretet tett arra, hogy amennyiben a tüntetéseken alkalmazott rendőri akciókat értékelő hivatalos vizsgálat nem bizonyul hatékonynak az indulatok csillapításában, más úton igyekeznek kezelni a problémát. A kormányzó ezzel a tiltakozók egyik követelésére utalt, amiben a rendőrségi akciók független kivizsgálását kérik. Lam ugyanakkor nem részletezte, hogy pontosan milyen egyéb megoldások merülnek fel akkor, ha az év végéig lezáruló vizsgálatról készült jelentés nem nyugtatja meg kellően a lakosságot.

Hongkongban immár ötödik hónapja tart az a tüntetéshullám, amelyet egy azóta már visszavont törvénytervezet váltott ki, mára azonban a várost irányító, Peking-párti kormányzattal, illetve az egyre növekvő pekingi befolyással szembeni általános tiltakozássá alakult. A demonstrációkon a rendőrség rendszeresen összecsapott a gyakran fémrudakkal, Molotov-koktélokkal és téglákkal felfegyverzett tüntetőkkel, akiknek megfékezésére könnygázt, gumilövedékeket és vízágyúkat vetettek be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?