Ismét öt százalék fölé kúszott a munkanélküliség

26,8 százalék a munkanélküliség Görögországban
Pozsony |

Szlovákiában már éves viszonylatban is egyre lassabban csökken az állástalanok száma – derül ki a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVAR) legfrissebb felméréséből, amely szerint azonban a szeptemberi adatokra erősen rányomta a bélyegét az idén végzett diákok bejelentkezése a munkaügyi hivataloknál.

Szeptemberben nem egész 139 ezer olyan álláskereső volt a munkaügyi hivatalok nyilvántartásában, akik egy kedvező ajánlat esetén képesek lettek volna azonnal munkába állni. „Folytatódott az idén végzett diákok bejelentkezése a munkaügyi hivatalok nyilvántartásába, emiatt augusztushoz képest majd 2 ezerrel nőtt az állástalanok száma” – nyilatkozta Marián Valentovič, az ÚPSVAR vezérigazgatója. Az egy évvel korábbihoz viszonyítva ugyanakkor még mindig csökkent az állástalanok száma, a csökkenés üteme azonban egyre visszafogottabb. Míg az elmúlt években a 30–40 ezres évközi csökkenés sem volt ritka, ezúttal ez már a 9 ezret sem érte el. A most közzétett felmérés szerint szeptemberben a gazdaságilag aktív lakosság 5,04 százalékának nem volt munkája, az egy évvel korábbi 5,38, és az augusztusi 4,97 százalékkal szemben. Szlovákiában egyébként 2001-ben érte el a csúcsot az állástalanok száma, akkor a munkaképes lakosság csaknem 20 százalékának nem volt munkája.

„Nagyon örülnék, ha az idei évet sikerülne 5 százaléknál kisebb munkanélküliséggel zárni. Az elkövetkező hónapokban elsősorban az iskolákból idén kikerülőkre szeretnénk összpontosítani, hogy pályakezdőként minél hamarabb munkához juthassanak”

– nyilatkozta Ján Richter munkaügyi miniszter.

Járási lebontásban a legnagyobb és a legkisebb munkanélküliségű járás is a déli régióban található. A legnagyobb munkanélküliséggel továbbra is a Rimaszombati járás küszködik, ahol az állástalanok aránya 15 százalék körül mozog. A legjobb adatot ezúttal a Nyitrai járásban mérték, ahol a munkanélküliség csupán 2 százalékos. A munkaügyi hivatalok az elmúlt hónapban 97,5 ezer szabad állást regisztráltak, majd 3 ezerrel többet az egy hónappal korábbinál. A legtöbb munkahelyet, csaknem 28 ezret Pozsony megyében kínálták, a legkevesebbet, nem egész 6 ezret pedig Besztercebánya megyében.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?