Čaputová szerint a nyomozók és az ügyészek még méltók a bizalmunkra

Zuzana Čaputová

Ami az aktuális ügyek kivizsgálását illeti, a rendőrség és az ügyészség tisztában van a helyzet komolyságával. Ezt Zuzana Čaputová elnök asszony jelentette ki, miután pénteken találkozott Denisa Saková (Smer) belügyminiszterrel, Milan Lučanský országos rendőrfőkapitánnyal és Viera Kováčikovával, a főügyész első helyettesével. Hozzátette: mindhárman élvezik az államfő bizalmát. Az állampolgároknak is azt üzente, hogy a rendőrség és az ügyészség még méltók a bizalmukra. „Abban a pillanatban, hogy kiderül, tévedtem, ugyanilyen nyíltan meg fogom mondani” – szögezte le. Čaputová egyben felkérte a nyilvánosságot, hogy ne ítélje el az összes bírót, ügyészt és rendőrt azok miatt, akik „letértek az útról”.

Az államfő intenzívebb tájékoztatást kért az országos rendőrfőkapitánytól és a főügyész-helyettestől. „Hogy ne legyen mindnyájunknak olyan érzése, mintha az ügyészség minden lépéséhez a média nyomására lenne szükség” – fűzte hozzá.

Čaputová elégedetlenségének adott hangot a Gorilla-ügyet felügyelő ügyész fellépésével kapcsolatban. „Meggyőződésem, hogy egy ilyen súlyos ügyben, amelyet öt kabinet kormányzási ideje alatt sem sikerült kivizsgálni, és amellyel kapcsolatban jogosan várunk el jelentős előrelépést, a felügyelő ügyésznek nem szabadna kétséget ébresztenie a szándékai és a személyes integritása felől, valamint olyan eredményeket kellene felmutatnia, amelyekkel kiérdemelheti a bizalmunkat” – tette hozzá.

Čaputová szerint nem lehet nem észrevenni az összefüggést a médiában megjelent ügyek, valamint Ján Kuciak és a jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása között. „Ján Kuciak pontosan ilyen ügyekkel foglalkozott. Azért foglalkozott velük, mert látta, hogy néhány magas rangú bíró és ügyész kollaborált a bűnözőkkel, fedezte őket, és valószínűleg meg is szedte magát. A két fiatalember haláláért nem csak a megrendelő és az elkövetők felelősek. Az erkölcsi felelősség mindazoké, akik lehetővé tették ilyen helyzet kialakulását, vagy eltűrték azt” – mutatott rá az elnök asszony.

Čaputová ugyanakkor úgy véli, hogy a nyilvánosság igazságügyi szervekre gyakorolt nyomása meghozta az eredményt. Jelentős, példaértékű lépésnek nevezte az ügyészi tanács és az ügyészség etikai tanácsának nyilatkozatát. „A korrupt bírók, rendőrök és ügyészek nem maradhatnak a posztjukon, ahogy azok sem, akik esetében fennáll a korrupció alapos gyanúja” – idézte. Az államfő a bírók részéről hiányolja az ilyen világos nyilatkozattételt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?