Az Egyesült Államok európai termékeket sújtó büntetővámokat vezetett be péntektől

Az amerikai kormányzat péntektől 10, illetve 25 százalékos büntetővámot vetett ki 7,5 milliárd dollár értékű európai termékre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) jóváhagyásával.

Az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjének hivatala közölte, hogy az intézkedés közép-európai idő szerint 6 órakor lépett hatályba.

Bruno Le Maire francia kereskedelmi miniszter, miután csütörtökön Washingtonban tárgyalt Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszterrel, azt mondta, hogy súlyos következményei lesznek a büntetővámoknak, "az EU kész megtorló intézkedéseket tenni" a Kereskedelmi Világszervezet jóváhagyásával.

A WTO október 3-án mondta ki, hogy évi 7,5 milliárd dollár kárt okoztak az Egyesült Államoknak az Airbus európai repülőgépgyártónak kölcsönök formájában nyújtott, tiltott uniós támogatások. Ezért az Egyesült Államok jogosult ugyanilyen mértékben ellenintézkedéseket tenni.

A WTO vitarendezési testülete hétfőn jóvá is hagyta Washington előterjesztését arról, hogy mely európai termékekre milyen mértékű vámot vet ki megtorlásként.

Az amerikai kereskedelmi főképviselő hivatala közzétette azt a listát, amelyen a 10, illetve 25 százalékos pótvámmal sújtandó termékek szerepelnek. Az olívabogyótól kezdve a borokon, a kekszeken, a sajtokon, a kagylókon és rákokon keresztül a repülőgépekig rengeteg európai árucikk, főleg tömegfogyasztási termék importját drágítja meg az amerikai kormányzat.

Az első helyen az Airbus által gyártott repülőgépek szerepelnek, amelyekre 10 százalékos pótvámot vetnek ki az Egyesült Államokban. A többi, több mint 150 kategóriába besorolt terméket alapvetően az Airbusok gyártásában részt vevő négy országban - Franciaország, Németország, Spanyolország és az Egyesült Királyság - állítják elő, ezeket 25 százalékos büntetővám fogja terhelni.

Franciaországban főleg a borokat érinti érzékenyen a pótvám kivetése, de a spanyol és a német borok is idekerültek. Nemcsak a közismert francia és olasz sajtok, hanem minden európai sajt importját 25 százalékos pótvám terheli. Az ipari termékek palettáján egy egész sor német eszköz szerepel, kezdve a baltától a csavarhúzókon keresztül a bicskákig. Anglia textilipara ugyancsak 25 százalékkal drágábban szállíthatja majd termékeit, a gyapjú- és kasmírpulóverektől kezdve az öltönyökön, pizsamákon, fürdőruhákon át a fehérneműekig.

Mindazonáltal a repülőgépgyártók körüli transzatlanti viszály egyáltalán nem ért véget. Az Egyesült Államok, valamint a Németországot, Franciaországot, Nagy-Britanniát és Spanyolországot képviselő Európai Bizottság között 2004 óta dúl a vita a világ két legnagyobb repülőgépgyártója, az amerikai Boeing és az európai Airbus szubvencionálásáról.

A WTO vitarendezési testülete tavaly májusban az Európai Uniót, idén áprilisban viszont az Egyesült Államokat marasztalta el. Az Egyesült Államok 11 milliárd, az Európai Unió pedig 12 milliárd dolláros kárigényt terjesztett elő. Az unió kártérítési igényéről hat hónapon belül várható döntés, de valószínű, hogy a WTO 12 milliárd dollárnál kisebb összeget talál jogosnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?