Kassa: rendeződhet a parkolási rendszer

Kassa: rendeződhet a parkolási rendszer
Kassa |

Érvénytelen a parkolási díj beszedéséről szóló szerződés, melyet az EEI parkolási társaság és Kassa városa között 2012-ben – döntött a bíróság. A döntés nem jogerős.

A városi parkolási rendszer működtetéséről és üzemeltetéséről az önkormányzat 2012-ben kötött bérleti szerződést az EEI parkolási társasággal. A két fél egy éve pereskedik a bérleti szerződés érvényességéről, s jelenleg mindketten szednek parkolási díjat a sofőröktől. A Kassai Járásbíróság döntése értelmében a bérleti szerződés érvénytelen. A döntés még nem jogerős, a parkolási cégnek egy hónapja van a fellebbezés benyújtására.

„A járásbíróság a város jogi véleményét támogatta, és azt a döntést hozta, hogy a bérleti szerződés, illetve a hozzá tartozó 2-es számú csatolmány érvénytelen. A következő jogi lépésekről, a bérleti szerződés által érintett városi területek rendezéséről, illetve a pénzbeli juttatások visszatérítéséről a bíróság csak az ideiglenes ítélet véglegesítése után hoz döntéstˮ – olvasható a város által közzétett nyilatkozatban. Magyarán, a cégnek rövidesen el kell távolítania a városi területekről a parkolóórákat, és a bíróság dönthet a várost megillető kártérítésről is. Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármestere szerint a város önkormányzatának állásfoglalásával a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem Jogi kara is azonosult, valamint számos jogász és szaktekintély is azon az állásponton volt, hogy a város és az EEI közti egyezség érvénytelen. „A bíróság döntése alátámasztja azon lépéseinket, melyeket év elején foganatosítottunk a parkolási rendszer átvétele és annak működtetése érdekébenˮ – közölte a főpolgármester.

Az EEI kételkedik a bírósági eljárás törvényességében. A tárgyalást követően a társaság vezetése a következő nyilatkozattal kommentálta a hírügynökségnek a bíróság döntését: „A bíróság számunkra felfoghatatlan okokból csak múlt héten juttatta el hozzánk a város 2019 augusztusában megfogalmazott állásfoglalását. A város álláspontjára megfogalmazott válaszainkat, melyeket eljuttattunk a bírónak, a bíróság gyakorlatilag figyelmen kívül hagyta. A tárgyalás körülményeit figyelembe véve kételkedünk a bírósági eljárás folyamatának törvényességébenˮ – áll az EEI közleményében. Az EEI vezetése szerint csak egy elsőfokú ítéletről van szó, ami egyelőre nem jogerős, hiszen a kerületi bíróság az egész vitás kérdést részletesen át fogja vizsgálni. „Biztosak vagyunk benne, hogy a várossal kötött bérleti szerződés továbbra is érvényesˮ – állítja az EEI magánvállalat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?