Levél az atomkofferből

gorilla-ügy

Újra föltehetjük a fülest. A Kočner–Trnka-hangfelvétel után itt egy régen várt, fajsúlyos darab, a Gorilla. Nemcsak hátborzongató hallgatni a párbeszédeket, a pénz – metaforikus és tényleges – susogását, de valahogy az egész ismert történet a szereplők hangján realisztikusabbá válik.

Az a történet, amely már hosszú évek óta traumatizálja a társadalmat. A két hangfelvétel, amellett, hogy alaposan megemeli az állampolgárok vérnyomását, pontosan mutatja a vergődő, túszul ejtett állam helyzetét. A Kočner–Trnka-hangfelvétel pedig azt is igazolja, hogy szó sincs itt arról, amit a Smer elnöke papagájként ismételget, hogy a Gorilla-botrány csak a második Dzurinda-kormányt terheli, mivel a volt főügyész és a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt vállalkozó párbeszéde, és az azóta kipattant több tucat korrupciós ügy is a folytonosságról szól és a professzionalizált fehér galléros bűnözés tökélesítéséről és virulásáról árulkodik.

A gorilla veszélyeztetett faj, legnagyobb populációja Kongóban található. A szlovákiai gorillák nem a két öklükre támaszkodnak, hanem a mutyira, a strómanra, a korrupt bíróra, a megvett ügyészre. Köszönik szépen, jól vannak, nemcsak túlélésük biztosított, de jólétük is. Igaz, mindezt azok kárára élvezik, akikkel közösségben élnek. E közösségben fennálló jogszabályok pedig lehetővé teszik, hogy büntetlenül megdézsmálják a közös vagyont.

A szlovákiai magyar szál a Gorilla-ügyben továbbra is felderítetlen, és az egyre nagyobb időbeli távolság, valamint az oknyomozás hiánya miatt tovább csökken az esélye annak, hogy bármi fontosat megtudjunk a Magyar Koalíció Pártja alkuiról. Jelenleg a szlovákiai magyar pártok az összefogásra készülnek, még nem tudjuk, mikor és ki kivel fog össze. Az összefogás a mi brexitünk. Ha gondosan összegyűjtenénk a magyar pártok és mozgalmak az elmúlt hónapokban tett kijelentéseit, ígéreteit, fenyegetéseit, és követnénk a taktikázást és tánclépéseket, akkor a lekonyult választókedvet sem a nemzethalál víziója, sem a parlamenti lobbierő belengetése nem lenne képes feltámasztani. Az eddigi színvonaltalan párbeszédet, a választót egy darab sz.rnak (copyright Jaroslav Haščák, forrás a Gorilla-hangfelvétel) tartó magatartást a kampány finisében tett erőfeszítés sem tudja kompenzálni. A szlovákiai magyar választó áll letolt nadrággal a csalánosban és hunyorog; várja, hogy elviszi nyaralni az álomhajó. Az, amelyik egy új álmot ringat az Adrián. Ahol van kóla, kokó és didi két marokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?