Galko: A rendőrség a múltban Jankovskát érintő gyanús ügyeket hallgatott el

Galko

Ľubomír Galko, a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBÚ) ellenőrző parlamenti különbizottság elnöke a bizottság szerdai ülését követően arról számolt be, hogy a rendőrség éveken keresztül nem tájékoztatta a Nemzetbiztonsági Hivatalt a Monika Jankovská bírónővel kapcsolatos gyanús ügyekről és biztonsági kockázatokról.

Állítása szerint a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) csak azután küldött az NBÚ-nak „néhány komoly biztonsági információt”, miután nyilvánosságra hozták a Jankovská és Marian K. közötti állítólagos kommunikációt. Az információk több mint tíz esettel, köztük súlyos bűncselekményekkel vannak összefüggésben, egészen 2012-ig visszamenőleg. „Vagyis csak most, a rendőrség vezetőségének lecserélését követően bukkannak fel ezek a hat-hét évvel ezelőtti ügyek, amelyekről a rendőrség korábban nem tájékoztatta a Nemzetbiztonsági Hivatalt. Ez egy megabotrány” – hangsúlyozta Galko. Hozzátette: ha a hivatal rendelkezésére álltak volna ezek az információk, a biztonsági átvilágítások mellett más lépéseket is tett volna. Tekintve, hogy fennáll a hivatali hatáskörrel való visszaélés gyanúja, a bizottság értesíti a Főügyészséget.

Galko állítása szerint Jankovská a legutóbbi alkalommal visszavonta a beleegyezését, így  nem került sor a biztonsági átvilágítására.

Marian K. és Monika Jankovská volt igazságügyi államtitkár állítólagos kommunikációjából, melynek átiratát a Denník N közölte, az következik, hogy közösen befolyásolták a bírókat, akik a Markíza TV váltóinak ügyében voltak hivatottak dönteni, amikor az ügyet még civil eljárás keretében tárgyalták. A civil eljárást azután rekesztették be, hogy Marian K. és Pavol R. ellen vádat emeltek okirat-hamisítás és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt. Jankovská cáfolta az üzenetváltás hitelességét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?