Thom Yorke visszatér hozzánk

tt
Trencsén |

A Pohoda szervezői már be is jelentették a jövő nyári fesztivál egyik headlinerét, aki nem más, mint Thom Yorke. 

A Radiohead zenekar frontembere és dalszerzője már járt a trencséni fesztiválon, Atoms for Peace nevű mellékprojektjével, amelyet a  Red Hot Chili Peppers basszusgitárosával, Flea-vel közösen hozott létre. A kritikusok a 2013-as Pohoda legjobb koncertjének kiáltották ki azt a fellépést. 
A most 51 éves zenész azóta hosszú utat járt be az erőteljes gitárokon alapuló rocktól a kísérleti zene irányába. Legújabb kezdeményezése a Thom Yorke Tomorrow’s Modern Boxes szólókarrierjének legjavát foglalja magába. Anima című, augusztusban megjelent harmadik szólóalbumát lelkendezve fogadta a kritika, és a közönség is szereti, hiszen a Billboard-lista első helyére került. A Radiohead zenéjéhez képest minimalista, ambient-alapú, kísérleti elektronikával tűzdelt dalok sokak szerint új utakat nyitnak az „intelligens” tánczenében, a koncertverziót pedig hipnotikus erejű fényshow egészíti ki. 
A Pohoda Fesztivál, hazánk legnagyobb könnyűzenei rendezvénye jövőre július 9–11. között lesz a szokott helyen, a trencséni repülőtéren.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?