A szíriai hadsereg és a kurdok együtt harcolnak a törökbarát lázadók ellen

szíra kurdokszíra kurdok

A szíriai kormányhadsereg és az észak-szíriai kurd erők együtt harcolnak a törökbarát szíriai lázadók ellen az ország Törökországgal határos északi részén, ahova a török hadsereg a Béke Forrása nevű hadművelete keretében betört, hogy a kurd milíciákat kiszorítsa.

Szerdán heves összecsapások voltak a felek között Aín-Issza várostól északra az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat beszámolója szerint. Aín-Issza mindössze hat kilométerre van a török határtól.

A törökbarát lázadók tüzérségi tüzében kedd este meghalt két szíriai kormánykatona a város határában - közölte az aktivistahálózat vezetője. Hétfő este is életét vesztette egy szíriai katona, akkor Manbídzs városnál - tette hozzá. De az összecsapások a közvetlenül a határ mentén lévő Rász el-Ajn város peremére összpontosulnak.

Damaszkusz és a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők lázadószervezet vasárnap állapodott meg abban, hogy a kormányhadsereg bevonul a kurdok kezén lévő terület bizonyos részeibe, segítendő a török hadsereg és a vele szövetséges milíciák feltartóztatását. A török erők elfoglaltak már egy 120 kilométer hosszú sávot a határ mentén, Recep Tayyip Erdogan török elnök közlése szerint több mint ezer négyzetkilométert.

Alekszandr Lavrentyjev, az orosz elnök szíriai különmegbízottja újságíróknak nyilatkozva kedden Abu Dzabiban azt hangoztatta, hogy Oroszország nem hagyja valódi összeütközés kialakulását Szíria és Törökország között, mert abban - mint mondta - senki sem érdekelt.

Ezért Oroszország csapatokat telepített Északkelet-Szíriába az előrenyomuló szíriai kormányerők, illetve a török hadsereg és szövetségesei közé, hogy kitöltse az amerikai kontingens távozása miatt keletkezett űrt és elejét vegye Ankara és Damaszkusz fegyveres összecsapásának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?