A búcsúzó Sabovčík: „Szaltó közben már nem lehet visszakozni”

sabovčík

Nagyszabású show-műsorral idézi fel pályafutását Jozef Sabovčík, a legendás Jumping Joe, az 1984-es szarajevói olimpia bronzérmese. Az Egyesült Államokban élő egykori műkorcsolyázó novemberben Ostraván és Pozsonyban világsztárok társaságában lép jégre, erről is kérdeztük egy videókonferencia keretében.

A novemberi két előadással végérvényesen pontot tesz hosszú és sikeres pályafutása végére. Milyen érzésekkel várja a búcsút?
Én már ezt nem is veszem búcsúnak, hanem inkább ráadásnak. A tényleges búcsúmnak a 2016-os pozsonyi Eb gáláját tartom, amikor tízezer ember ült a lelátókon, köztük a családtagjaim, ráadásul napra pontosan 30 évvel azután, hogy megugrottam a sportág történetének első négyfordulatosát. Utána én gyakorlatilag befejeztem a korcsolyázást, már akkor 52 éves voltam. De amikor jött ez a lehetőség, hogy a mi mostani csillagaink, Eliška Březinová, Michal Březina és Tomáš Verner világsztárokkal együtt szeretnék megünnepelni a pályafutásomat, természetesen nagyon lelkes lettem.

Hogyan készül a fellépésekre? Mennyit edz, milyen ugrásokat gyakorol? Láthatjuk a híres szaltót is?
2017 óta nem ugrottam szaltót, ötven felett ez már nem lenne túl okos dolog. Ami pedig az edzéseket illeti: napi hat órát töltök a jégen a tanítványaimmal. Természetesen elkezdtem komolyabban is edzeni a show előtt, de kicsit vissza kellett vennem a tempóból. Hatéves korom óta már ugráltam eleget, a testem meg is érzi ezt a komoly igénybevételt. Azt is be kell vallanom, hogy ötven felett már nem is hiányzik. Emlékszem rá, hogy egyszer Scott Hamiltonnal beszélgettem. Súlyos betegség után visszatért még egy rövid időre, de aztán végleg befejezte. Akkor kérdeztem, hogy hiányzik-e neki a korcsolyázás, és azt felelte, egyáltalán nem. Nem hittem neki. El sem tudtam képzelni, hogy valaki egész életében ezt csinálja, és mégsem hiányzik neki. De most már kezdem érteni. Én már korcsolyáztam eleget, jöjjenek a fiatalok, akik fizikailag és technikailag is sokkal előbbre járnak.

Jelenleg az amatőr műkorcsolyázásban a szaltó tiltott elem, nem is sokan képesek rá a világon a jégen. Mi a titka ennek az ugrásnak?
Szerintem nem olyan nehéz ugrás, csak megfelelő sebesség kell hozzá. Minden évben kapok egy-két felkérést különféle korcsolyázóktól, hogy tanítsam meg nekik a szaltót. A kérdés csak az, hogy mennyire akarják megtanulni. Én azóta vágytam rá, ahogy először láttam az amerikai Terry Kubickát a jégen szaltózni, és úgy éreztem, ha nem fogom tudni, akkor nem lesz teljes a pályafutásom. Egyébként nem szívesen tanítok senkit szaltózni. Ha nem jön össze, akkor nagyot lehet esni, komoly sérülés is lehet belőle. A szaltót nem nehéz megcsinálni, de az ember nem gondolhatja meg magát félúton, már nem lehet visszakozni.
 

szalto

Egyik fiából sem lett műkorcsolyázó, pedig mindketten tudnak korcsolyázni. Miért nem folytatták az apjuk nyomdokaiban?
Nem volt olyan fontos nekik ez a sport. Pedig Blade nagyon tehetséges volt, már duplákat ugrott, de nem volt kedve egyedül dolgozni. Amerikában az a szokás, hogy az edző egy-egy tanítványával fél órát foglalkozik, utána pedig az idő hátralévő részében a versenyző egyedül gyakorol. Neki ehhez nem volt kedve. Más kedvtelései vannak. Mindkét fiam nagyon szereti a zenét, a kisebbik, Jožko dobol, Blade pedig filmezést tanult, és azt nagyon is élvezi. Örülök is neki, hogy nem lettek korcsolyázók. Ahogy engem mindenki arról kérdez, hogy lesz-e szaltó a következő show-ban, őket arról kérdezgették, hogy olimpiai érmesek lesznek-e, vagy fognak-e négyfordulatost ugrani. Egy hatéves gyereknek ez óriási nyomás.

Hogyan néz ki most egy átlagos napja?
Fél ötkor kelek, hatkor már a jégen vagyok a gyerekekkel. Mire kezdődik a tanítás, már túl vannak egy edzésen. Aztán hazamegyek, elviszem a kisebbik fiamat iskolába, egyelőre én vagyok a sofőrje. A következő edzés délután van, kettőtől ötig, kedden és csütörtökön egészen hétig. Vannak hetek, amikor nincs egyetlen szabadnapom sem, mert hétvégén is a jégen vagyok.

A tavalyi szezon óta Eliška Březinová felkészülését is segíti. Hogyan zajlik ez az együttműködés?
Egyelőre minden nagyon jól működik. Eliška nyáron nálam járt, majdnem egy hónapot töltött Amerikában. Minden nap kapcsolatban vagyunk, videókat küld az edzéséről, megírja, hogy aznap mit és hogyan csinált. Azt szeretném, hogy minél több egész programot fusson, és aztán beszámol, melyik ugrás sikerült, melyik nem. Az utóbbi időben rendre hibátlan rövidprogramokat fut, ez pedig reménykeltő. 

Érdekes
jumping joe

Jozef Sabovčík

Született: 1963. december 4-én, Pozsonyban
Egykori edzője: Agnesa Búřilová
Legnagyobb sikerei: kétszeres Európa-bajnok (1985, 1986), Eb-ezüstérmes (1983), olimpiai bronzérmes (1984)
Tengerentúli beceneve: Jumping Joe
Védjegye: szaltó a jégen
Érdekesség: a 2002-es Salt Lake City-i olimpia megnyitóján ő volt a főszereplő, a tűz megszemélyesítője

(Fotó: Jan Brychta/SPR Media)

Amatőr pályafutása során kétszer nyert Európa-bajnokságot, bronzérmes volt az 1984-es szarajevói olimpián, és az ön nevéhez fűződik az első négyfordulatos is, amit az 1986-os koppenhágai Eb-n ugrott meg, bár utólag a nemzetközi szövetség elvette öntől a hivatalos elsőséget, mert érkezéskor kicsit leért a lengőlába.
Az amatőr korszakomból nagyon sok szép emlékem van, de van sok kellemetlen emlékem is. Az olimpia fantasztikus volt, senki nem várta, hogy érmes lehetek, én magam sem. Egy évvel korábban ötödik voltam a vb-n, és azért általában ez a sorrend ritkán borul fel. Az olimpián a kötelező gyakorlatok után csalódott voltam, mert nem sikerültek túl jól, de aztán a rövidprogramban és a kűrben is nagyon jó teljesítményt nyújtottam, és végül harmadik lettem. Váratlan siker volt, azóta is szívesen emlékszem rá. Azért is marad örök emlék, mert nem csak a műkorcsolyáról vagy az én személyemről szólt a dolog. Figyeltük a hokisok szereplését, drukkoltunk a sízőinknek… Ami az Eb-ket illeti: 1985-ben Göteborgban ugyanabban a jégcsarnokban állhattam ugyanannak a dobogónak ugyanúgy a legfelső fokán, mint öt évvel korábban a példaképem, Robin Cousins, aki 1980-ban lett Európa-bajnok. Egy évvel később pedig megugrottam a négyfordulatost. Ezután viszont gyakorlatilag véget ért az amatőr karrierem, mert nagyon komoly gondjaim voltak a térdemmel, a vb-n csak hatodik lettem. Nagyon szerettem volna ott lenni az 1988-as calgaryi olimpián, de a sérülésem miatt erre nem volt esély.

Mit gondol, lesz Szlovákiának valaha még egy olyan sikeres korcsolyázója, mint ön?
Reméljük, hogy igen! A fiatal Bennett Bočkay Amerikába is jár hozzám évente egyszer-készer, és minden megvan benne ahhoz, hogy sikeres legyen. Persze ez a hazai edzőin is múlik, és természetesen magán a versenyzőn is. A kérdés az, hogy van-e kedve dolgozni, mert ez nagyon kemény munka. 

Mi a véleménye arról, hogy a műkorcsolya az elmúlt években sokat veszített a népszerűségéből?
A sportágunk jelenleg Oroszországban és Ázsiában népszerű, Amerikában és Európában kevésbé. Ez attól is függ, hol vannak a legnagyobb sztárok, akikre felfigyelnek a sportkedvelők. Amerikában mostanában az olimpiát kivéve nem figyelik ezt a sportot, ha megkérdeznénk valakit, hogy ki az amerikai bajnok, biztosan nem tudná a választ.

Mit gondol, mi lehet az oka annak, hogy Csehszlovákia szétválása után Csehországban továbbra is voltak európai szinten eredményes műkorcsolyázók, Tomáš Verner háromszor állt Eb-dobogón, egyszer aranyérmes volt, és Michal Březinának is van egy Európa-bajnoki bronzérme, ám a szlovák versenyzők a közelében sem járnak ennek?
Nehéz erre válaszolni. Én 1986-ban költöztem el Csehszlovákiából, de a cseheknek még akkor ott volt Petr Barna, aki még az én időmben kezdett korcsolyázni. Aztán jött Tomáš, valamivel később Brünnben Michal, és ők vetélytársak voltak, egymást is mindig ösztönözték. Eliška hat évvel fiatalabb a bátyjánál, de ő is látta a fiúkat, ez őt is inspirálta. Ha valakinek nincs vetélytársa, nincs előtte valaki, akit szeretne felülmúlni, az nagyon nehéz. Én sem nagyon tudtam kihez hasonlítani magam, mert még kicsi voltam, amikor Ondrej Nepela profinak állt. Végül a legnagyobb világsztárokat figyeltem a tévében, és azt akartam megtanulni, amire ők képesek. De meggyőződésem, hogy Szlovákiában és Csehországban is sok a tehetség. 

pozsony

Annak idején világszenzáció volt a négyfordulatosa, ma pedig már a fiatal orosz lányok is négyeseket ugrálnak. 
Egyrészt ez hihetetlen, másrészt ha az ember alaposabban megnézi őket, akkor nem mindegyik négyfordulatos tiszta, mert elcsalnak belőle egy félfordulatot a felugrásnál. A bírók pedig ezt mintha nem figyelnék, csak azt, hogy az érkezésnél megvan-e a teljes fordulat.

A kétszeres olimpiai bajnok Juzuru Hanju állítólag ötfordulatossal próbálkozik… Lehetséges ez?
Lehetséges, de vannak kétségeim, mert Brian Orser, az edzője nem említette nekem, hogy ezen dolgoznának.

Korábbi interjúkban jelezte, hogy nincs teljesen kibékülve az új pontozási rendszerrel. Van olyan új szabály, amelyet jónak talál?
A mostani szabályok folyamatosan változnak, ezért edzőként mindig figyelnem kell a részletekre, hogy a tanítványaim a lehető legtöbbet hozzák ki egy programból. Az most mindegy, hogy tetszik-e nekem az új pontozás, vagy sem, ezzel kell együtt élnünk. A legújabb szabályok közül az tetszik, hogy az egyes elemek kivitelezésénél a mínusz háromtól plusz háromig terjedő skálát módosították, és már mínusz öttől plusz ötig terjed. Ez azoknak a versenyzőknek kedvez, akik minőségi módon tudják végrehajtani az elemeket, még akkor is, ha esetleg nem tudnak olyan sok nehéz ugrást. 

Érdekes

„Jó buli lesz”

Jozef Sabovčík november 6-án Ostraván, november 7-én pedig Pozsonyban lép jégre. A Fire on Ice show sztárvendégei között olyan legendákat találunk, mint Alekszej Jagugyin, Tatjana Totmjanyina, Makszim Marinyin, itt lesz Jekatyerina Bobrova és Dmit-rij Szolovjev, s természetesen nem hiányozhat Tomáš Verner, Michal Březina és Eliška Březinová sem. „Mindenkinek nagyon örülök, megtiszteltetés, hogy egy ilyen előadást szerveztek nekem. Jó lesz újra látni Tomášt és Michalt, és természetesen Eliškát, akivel dolgozni is fogunk kicsit. Eljönnek az egykori edzőim, koreográfusaim, ott lesz Jozef Beständig és a testvére, Oľga, szóval jó buli lesz” – ígérte Sabovčík. Elárulta, szívesen találkozna újra a jégen az egykori legnagyobb ellenfeleivel, Brian Orserrel és Scott Hamiltonnal, de nekik más kötelezettségeik vannak a fellépések idején. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?