Új bajnok a dunaszerdahelyi öregfiúknál

karcsa 2

Befejeződött az öregfiúk dunaszerdahelyi járási bajnokságának idei kiírása. A döntőben az egyházkarcsai Ajax és a dióspatonyi DSC találkozott, megegyezés alapján az egyházkarcsai pályán. Az igazságos 1:1-es döntetlen után büntetőkkel 4:2 arányban a szerencsésebb karcsai csapat győzött, és elhódította a bajnoki címért járó kupát.

„A kitűnő rendezés mellett egy nagyon jó színvonalú és sportszerű mérkőzést láthatott a szép számú közönség – nem csoda, hisz mind a két oldalon több volt élvonalbeli játékos szerepelt, például Sztojka Jani, Straka Gábor, Németh Krisztiánˮ – tudatta lapunkkal Füle János, a bajnokság vezetője.

„Az idei bajnokság zökkenőmentesen zajlott le, nagyobb problémák nélkül. Fontos megemlíteni a lelkes csapatvezetőket, akik között nagyon jó volt az együttműködés a bajnokság során. A hazai csapat mindig megvendégelte a  vendégcsapatot, ettek, beszélgettek és barátkoztak. Az öregfiúk bajnoksága nem létezhetne az olyan odaadó sportemberek nélkül, mint Hamar Péter és Varga Gábor (Egyházkarcsa), Nagy Károly és Jakoczi Gábor (Dióspatony), Csomor Péter (Lég), Balogh Vince (Bős), Varjú László (Felbár), Hodosi Igor (Alistál), Ravasz Béla (Egyházgelle), Kovács Ferenc (ZsVS Dunaszerdahely), Horváth Zoltán (Felsőpatony), Mészáros György (Csallóköznádasd), Koczó Vincze (Szentmihályfa), Thaly Zoltán (Sárosfa) és Jankovič Peter (Csallóköztárnok). Az öregfiúk bajnoságának idei kiírása bizonyította, hogy a bajnokságnak van értelme és jövője, és én személy szerint bízom benne, hogy a jövő évi kiírás is sikeres lesz és még több csapat jelentkezikˮ – bizakodott Füle Lajos. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?