Pontveszteség nélkül listavezetők a várhosszúrétiek

hosszuret

Az elmúlt idényben negyedikként, előtte pedig ötödikként végeztek, jelen pillanatban pedig mind a kilenc meccsüket megnyerve, pontveszteség nélkül, magabiztosan, 29:9-es gólaránnyal vezetik a rozsnyói területi labdarúgó-bajnokság 6. Double Star Bet ligája táblázatát a várhosszúrétiek.

A hétvégi fordulóban céltudatos játékkal arattak 3:1-es győzelmet a kisgencsiek otthonában. Az első félidőben tizenhárom perc leforgása alatt eldöntötték a találkozó sorsát, Péči, Albert és Kerekes Attila talált be az ellenfél kapujába, a vendéglátóknak viszont csak büntetőrúgással sikerült szépíteniük a véghajrában. A várhosszúrétiek tömérdek helyzetet hagytak kihasználatlanul.

„Hirtelenjében nem emlékszem hasonló pompás kezdésre. Az elmúlt idényben iszonyúan szűk volt a keretünk, nem egy mérkőzésre alig tudtunk összerakni egy kezdőnyi épkézláb játékost. Aztán a nyáron Berzétekőrösről sikerült leigazolnunk Pásztort, Dókust, valamint Kerekes Attilát, Ottót és Ákost, illetve Tornáról Péčit. Sorozatosan kimagasló teljesítményt nyújt Héger, aki tavaly kiérdemelte a gólkirályi címet. Ősszel munkahelyi elfoglaltság miatt kénytelen volt négy meccset kihagyni, de így is tizennégyszer talált be az ellenfelek hálójába. Hozzá hasonlóan Čizmár is a legjobb gólvágók közé sorolható” – tájékoztatott Bernáth László várhosszúréti klubelnök.

Eddig a legnehezebb próbatételnek a felsősajóiak, a dobsinaiak és a betlériek elleni összecsapások bizonyultak, ám nem lesz könnyű a közeljövőben a tornagörgőiekkel és a gömörhosszúszóiakkal szembeni megmérettetés sem.

„Természetesen bajnokok akarunk lenni, de a magasabb osztályba való kerülés nem tűnik reálisnak. Labdarúgóink átlagos életkora ugyanis eléggé magas, és a megfelelő anyagi támogatást sem egyszerű biztosítani. Sajnos edzéseink sincsenek, és az sem vigasztal bennünket, hogy a mezőnyben mindössze négy alakulat gyakorol rendszeresen. Tizenöt esztendeje szerepelünk a legmagasabb járási szinten, 2016-ban ugyan bajnoki címet ünnepelhettünk, de amikor nagy nehezen előteremtettük az elegendő pénzügyi hátteret, lejárt az V. ligába való nevezési határidő. Számunkra a nézők szórakoztatása a mérvadó, hiszen a hazai csatározásainkat átlagban több mint százan tekintik meg, és az idegenbeli viadalokon is sok esetben többen vagyunk, mint a vendéglátók szurkolói”– nyomatékosította a klubelnök.

A mintegy hétszázötven fős település önkormányzata a lehetőségek szerint támogatja a labdarúgást. „Jómagam is itt fociztam, ám egészségi gondok miatt huszonnyolc évesen kénytelen voltam befejezni a versenyszerű sportolást. Vállalkozóként azonban anyagilag rendszeresen támogatom a fiúkat, hiszen a foci tölti ki az életem nagy részét, és nem is akarok eltávolodni tőle” – fogalmazott Bernáth László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?