Új frakciót alapítanak az SaS-ből távozó tagok

Új klubot alapítanak az SaS-ből távozó tagok
Pozsony |

A Jana Kiššová, Natália Blahová, Ľubomír Galko és Jozef Rajtár körül csoportosuló képviselők kilépnek az SaS frakciójából.

Az SaS frakciójából összesen kilenc képviselő távozik, az említetteken kívül Renáta Kaščáková, Miroslav Ivan, Vladimír Sloboda, Radoslav Pavelka és Jakub Nedoba.

Kiššová szerint ezzel a lépéssel tetőződött be az a folyamat, amelyet Richard Sulík, az SaS elnöke indított el azzal, hogy összehívta a rendkívüli kongresszust.

„A programunk több mint 90 százalékban egyezik. Hogy már nem egymás mellett állunk, annak az a bírálat az oka, amellyel a pártelnököt illettük azért, ahogy a hatalmi eszközöket alkalmazta a párton belül”

– fejtette ki. Galko hangsúlyozta, hogy a távozásukat követően az SaS-é lesz a legkisebb parlamenti frakció.

A képviselők egyelőre nem árulták el, hogy saját pártot alapítanak-e, vagy esetleg más pártba készülnek belépni. Blahová azonban megjegyezte, hogy szívesen indulnának a következő parlamenti választásokon, és ezért mindent el is követnek. Kiššová megerősítette, hogy az SaS jelöltlistáján nem fog szerepelni.

A parlament alelnöki pozíciójával kapcsolatban Blahová elmondta: a legutóbbi választások eredményének tükrében az a legerősebb ellenzéki frakciót illetné meg. Úgy véli, hogy ha az SaS nem tart igényt rá, Andrej Danko (SNS) házelnök felajánlhatja a pozíciót például az OĽaNO-frakciónak is.

Az utóbbi napokban több mint 20 tag lépett ki az SaS-ből. Natália Blahová képviselőt és volt frakcióelnököt az ún. jelölő kongresszuson zárták ki a pártból. Ugyanekkor fogadták el a Sulík által javasolt jelöltlistát is, amelyen Galko, Rajtár és társaik már nem szerepeltek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?