Kočner Trnkának: Téged meg fognak ölni

Marián Kočner

Dobroslav Trnka volt főügyész a Gorilla-ügy vizsgálata helyett a trezorjában őrizgette a felvételt Marián Kočnernek, majd megpróbálta vele megzsarolni Jaroslav Haščákot – derül ki egy hangfelvételből, mely a Denník N birtokába került.

A Denník N birtokába került egy 70 perces felvétel, mely Dobroslav Trnka volt főügyész és Marian Kočner párbeszédét rögzíti. A felvétel 2014 nyarán készülhetett és Kočner készítette.

A felvételen hallani, ahogy Kočner vulgárisan kiosztja Trnkát, valamint megfenyegeti őt és a fiát is. Trnka ugyanis feltehetően Kočner háta mögött próbálta meg a Gorilla-felvétellel zsarolni Jaroslav Haščákot, a Penta főnökét. Csakhogy Haščák ekkor már úgy tudta, hogy a felvétel nem létezik.

„Tudni akarom, ki másolta le a mintákat, amit Haščáknak küldtetek. Tudni akarom, hány másolat van azon kívül, amit elhoztam. Tudni akarom, miért csináltad ezt és miért hazudtál.“

- mondta Kočner Trnkának.

„És most az igazat mondd. Mert csak az igazság menthet meg és talán megmenti a fiadat is.“

- folytatta.

A felvétel meghallgatható a Denník N podcastjában.

Az Új Szó az NMH csoport tagja, melynek a Penta befektetői csoport a tulajdonosa. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?