A falu, ahol 100 százalékos a részvételi arány

A falu, ahol 100 százalékos a részvételi arány
Zalaegerszeg |

A Zala megyei Iborfián vasárnap kora délutánra minden választópolgár leadta szavazatát – derül ki a Nemzeti Választási Iroda 15 órakor készült összesítéséből.

Magyarország legkevesebb lakosú településén 13 választópolgár él, ők 15 óráig mindannyian leadták szavazatukat, vagyis 100 százalékos volt a részvétel.

Iborfián a polgármester mellett kéttagú képviselő-testület tagjaira lehetett szavazni. Két független polgármesterjelölt és három, ugyancsak független képviselőjelölt mérette meg magát.

Mester László Zala megyei főjegyző, a megyei választási iroda vezetőjeként az MTI-nek elmondta: azzal, hogy 15 órára mindenki leadta a szavazatát, a szavazóhelyiség még nem zárhat be. A jogszabály szerint 19 óráig ugyanúgy nyitva kell tartani, az urnákat csak ezt követően lehet felbontani, és a szavazatok alapján megállapítani a szavazás eredményét.

Az alacsony lakosságszámból következő sajátosság, hogy a településen élő választópolgárok jelentős részének van a választási időszakban valamilyen szerepe. A polgármesteren és a két képviselőn kívül – bár nekik nem kötelező az adott település lakójának lenni – ugyanis öt ember kell a helyi választási bizottság megalakításához is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?