Aki 45 évesen gyorsabban gyalogol, annak fiatalabb a szervezete és az agya

Aki 45 évesen gyorsabban gyalogol, annak fiatalabb a szervezete és az agya is, a gyaloglás leggyorsabb, de még nem futó tempója ugyanis jó jelzője a szervezet és az agy öregedésének egy új amerikai kutatás szerint.

A lassabban gyaloglóknál egy 19 fokozatú skálán „gyorsabb öregedést” mutattak ki, tüdejük, fogsoruk és immunrendszerük általában rosszabb állapotban volt, mint a gyorsabban gyaloglóké – idézte a JAMA Network Open című szaklap friss számában megjelent tanulmányt a SciendeDaily.com.

„Az a meglepő, hogy ezt 45 éveseknél állapítottuk meg, nem idős geriátriai pácienseknél” – mondta Line J.H. Rasmussen, a Duke Egyetem pszichológiai és idegtudományi tanszékének kutatója.

A kutatásban résztvevők gyerekkorában végzett mérések előre jelezhették, kiből lesz lassabb gyalogos. Háromévesen felvett IQ-, nyelvi értési és kudarctűrési tesztjeik, mozgásuk ügyessége és érzelmeik irányításának képessége „megjósolta” a 45 éves kori gyaloglási sebességüket.

„Az orvosok tudják, hogy akik a hetvenes, nyolcvanas éveikben lassabban járnak, általában előbb halnak, mint a hasonló korban gyorsabban gyaloglók. Az új tanulmány azonban az óvodás kortól az életközépig terjedő időszakot ölelte fel, és azt találta, hogy a lassú járás évtizedekkel az öregség előtt jelzi a problémát” 

– mondta Terrie E. Moffitt, a Duke Egyetem és a King's College London tudósa, a tanulmány vezető szerzője.

A hosszú távú kutatás majdnem ezer embert vizsgált, akik mindannyian az új-zélandi Dunedinben születtek ugyanabban az évben. Életük során rendszeresen vizsgálták őket, utoljára 2017 áprilisa és 2019 áprilisa között, 45 éves koruk körül.

Az utolsó mérések MRI-eredményei azt mutatták, hogy a lassabban járóknak általában kisebb volt az agytömegük és az agykéreg vastagsága, kisebb az agyfelszín területe és több volt az agyi erek betegségének a jele, vagyis agyuk valamivel idősebbnek tűnt a gyorsabban gyaloglókéhoz képest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?