Rembrandt és Velázquez művei párba állítva

(Fotók: Rijksmuseum)(Fotók: Rijksmuseum)

A világon elsőként párokba rendezve mutatja be a 17. század holland és spanyol festőművészeinek, köztük Rembrandtnak és Velázqueznek a képeit az amszterdami Rijksmuseum.

A tegnap nyílt Rembrandt–Velázquez: Dutch & Spanish Masters (Rembrandt–Velázquez: holland és spanyol mesterek) című tárlat nagyjából hatvan művet, köztük Diego Velázquez (1599–1660) tíz, valamint Rembrandt van Rijn (1606–1669) 11 munkáját vonultatja fel.

.

A madridi Pradóval közösen szervezett kiállításon továbbá Frans Hals, Bartolomé Murillo, Johannes Vermeer és Francisco de Zurbarán alkotásai is helyet kaptak.

A tárlat megvalósításában részt vevő német kurátor, Gregor Weber szerint a 17. század folyamán Rembrandt és Velázquez volt saját hazájában a legfőbb képviselője a művészet virágzásának.

Francisco de Zurbarán: Szent Serapion, 1628 – Jan Asselijn: A veszélyeztetett hattyú, 1650

„Két hőst helyeztünk most egymás mellé, műveik pedig vizuális párbeszédet folytatnak” – mondta Weber, megjegyezve, hogy Rembrandt és Velázquez festményei megdöbbentő hasonlóságokat mutatnak, noha a két művész soha nem találkozott egymással.
A kiállításon szereplő összes képpár mögött van egy történet, egy téma, amely közös a két alkotásban, például a vallás, a hit, a gazdagság vagy a szerelem, de van, hogy a kompozíció és a fény-árnyék hatások miatt kerültek egymás mellé.
A január 19-ig látogatható tárlat a Rembrandt halálának 350. évfordulójához kötődő egyéves programsorozat része. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?