Reális esély van a Híd és az MKP összefogására

bugár menyhárt
Pozsony |

Az MKP Országos Tanácsa szombaton dönt arról, hogy hajlandóak-e közös választási pártot létrehozni a Híddal. Menyhárt József, az MKP elnöke nem zárkózott el ettől a lehetőségtől, elmondása szerint a pártja korábban hasonló ajánlattal kereste fel a Hidat.

Miután elutasította az Összefogás ajánlatát, a Híd bejelentette, hogy újra hajlandó tárgyalni az MKP-vel. Bugár Béla pártelnök a döntést azzal indokolta, hogy amit az Összefogás művel, az véleménye szerint inkább bomlasztás. „Ha így folytatjuk, a szlovákiai magyarság politikai képviselet nélkül marad” – olvasható Bugár közleményében. A Híd ezért felajánlotta az MKP-nak egy közös választási párt létrehozását.

Az MKP szombaton tartja Országos Tanácsát, ahol egyebek mellett a Híd ajánlatáról is egyeztetnek. Menyhárt József, az MKP elnöke hangsúlyozta, hogy nyári tárgyalások során a közös választási párt ötletével az MKP rukkolt elő.

„A párt Országos Tanácsa abszolút prioritásként kezelte a választási párt létrehozását, a delegációnk ezzel érkezett a Hídhoz. Mivel ezt elutasították, ezért kezdtünk el végül koalícióról tárgyalni”

– mondta lapunknak Menyhárt. 

Rövidebb tárgyalások

A Híd és az MKP korábbi, eredménytelen tárgyalássorozata heteken keresztül húzódott. Menyhárt szerint ha elindulnak az újabb egyeztetések, azok már nem fognak sokáig tartani.

„Az Országos Tanácsnak legkésőbb decemberig döntenie kell a listáról, úgyhogy itt már nem beszélhetünk hetekről, inkább csak napokról. Ha nagyon leszűkítem, akkor talán egy hét is elég lehet. Ha az Országos Tanács olyan döntést hoz, hogy tárgyalunk a Híddal, akkor véleményem szerint azt a jövő hét folyamán végig kell vinni”

– fogalmazott az MKP elnöke.

 

híd-mkp

A Híd nem zárta le

Debnár Klára, a Híd szóvivője elmondta, hogy a párt nem tekintette lezártnak az MKP-vel folytatott tárgyalássorozatot. Mindössze a koalícióra lépésről való tárgyalás zárult le, de a „közös gondolkodás nem”, így az esetleges újabb egyeztetés már nem a nulláról indul.

„A legkockázatosabb lépésnek azt tartanám, ha a magyarok, a kisebbségek és régióink érdekképviselete biztosításának érdekében a koalíció kizárása után nem keresnénk az eredményes együttműködés egyéb formáit”

– közölte lapunkkal Bugár.

Mi lesz a kisebb pártokkal?

Farkas Iván, az MKP alelnöke lapunknak elmondta: abban reménykedik, hogy az országos tanács jóváhagyja a Híd ajánlatát a közös választási pártról. „Remélem, hogy a Híd is hasonlóan pozitívan viszonyul hozzánk, és végre dolgozhatunk a programok összehangolásán, valamint a választási listán” – jelentette ki Farkas. Hozzátette: nem lenne szerencsés helyzet, ha a szlovákiai magyaroknak több választási lista közül kellene választania, ezért azt szeretné, ha kisebb magyar pártok képviselői is elindulhatnának a Híd és az MKP listáján.

„Én minden egyes tárgyaláson hangoztattam, hogy ebben a rendkívül szerteágazó politikai helyzetben az lenne a legfontosabb, hogy véget érjen a széthúzás, és próbáljunk meg egy irányba haladni. Éppen ezért a legfőbb érdekünk az, hogy a közös választási párt listáján minden új egység, mozgalom és párt képviselői szerepelhessenek a régebbi magyar pártokkal együtt”

– vélekedett az MKP alelnöke.

Hasonlóan fogalmazott Berényi József is.

„Az lenne jó, ha a jövő évi parlamenti választáson egy olyan listával állnánk a választók elé, ahol az összes kezdeményezés személyiségei képviseltethetik magukat. A magyar szavazók pedig majd eldöntik, hogy a képviselők közül kit akarnak a parlamentben látni”

– mondta lapunknak az MKP elnökségének tagja.

Összefogás: kellenek az új arcok

Mózes Szabolcs, az Összefogás előkészítő bizottságának képviselője szerint a mozgalom sikerének tekinthető, hogy valós esély van egy közös lista megteremtésére.

„Ez viszont részsiker lesz, ha az emberek úgy érzik, a politikusok csak saját túlélésük érdekében fognak össze. Kellenek az új arcok, a program, a perspektíva. Csak olyan összefogásban tudunk részt venni, ahol ezek adottak, ahol a közösségért lehet dolgozni”

– reagált Mózes. 

Simon nem kér Bugárból

Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke leszögezte, hogy pártja mindenképpen a jelenlegi kormány leváltását szeretné elérni, melynek a Híd is tagja, így az együttműködés nem jöhet szóba.

„Az elmúlt időszakban is világossá tettük, hogy ahol Bugár Béla van, ott a Magyar Fórum nem lesz”

– nyilatkozta Simon. Hozzátette: pártja ennek ellenére is elindul a jövő évi választáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?