Erdogan inváziója minket is elér

erdogan

A török hadsereg inváziója után a szíriai kurdok azzal fenyegetőznek, hogy szabadon engedik a fogságukban levő több ezer iszlamista harcost, akik aztán Európa felé vehetik az irányt.

Erdogan török elnök pedig azzal fenyegetőzik, hogy ha az EU továbbra is inváziónak fogja nevezni a szíriai kurd területek elleni katonai akcióját, akkor rászabadítja Európára azt a 3,6 millió menekültet, akik a török táborokban vannak (és akiknek ellátására egyébként Ankara súlyos összegeket kap az EU-tól).

Európa számára valós és komoly fenyegetés a menekültáradat megindulása és a szíriai kurdok radikalizálódása is a török invázió következtében. És akkor nem szóltunk még a dolog erkölcsi oldaláról – éppen a kurdok voltak azok, akik oly sokat segítettek és óriási áldozatokat hoztak az Iszlám Állam elleni harcban. Most pedig magukra hagyja őket a világ, javarészt Donald Trump bölcsnek egyáltalán nem nevezhető döntése következtében, aki elrendelte, hogy az amerikai erők hagyják el a térséget, teljesen kiszolgáltatva ezzel a kurdokat Erdogan kénye-kedvének.

A kurdok több száz éven át harcoltak azért, hogy saját államuk legyen, de a törzsi berendezkedésük, a hegyekkel szabdalt terület és a nagyhatalmak elutasítása miatt ez sosem sikerült. A jelenlegi konfliktus gyökerét 1978-ban kell keresni, amikor megalakult a törökországi Kurd Munkáspárt (PKK), majd 1984-ben harcot indított a kurd függetlenségért. Partizánháborúja 40 ezer áldozatot követelt. A PKK vezéralakja éveken át a karizmatikus Abdullah Öcalan volt – egy megnyerő tekintetű vezető Sztálin-bajusszal. Miután menekülnie kellett, először Szíriában, majd Oroszországban próbált menedéket találni, a római repülőtéren 1998 novemberében az olaszok letartóztatták, de egy idő után elengedték, mivel nem voltak hajlandók kiadni őt Törökországnak. Ezt végül a görögök tették meg, mégpedig a kenyai nagykövetségükön adták Öcalant. A törökök halálra ítélték, majd az ítéletet módosították, és most életfogytiglani börtönbüntetését tölti.

De Erdogan számára Öcalannál most már jóval nagyobb veszélyt jelentenek a szíriai kurdok, hiszen jelentős területeket tartanak az ellenőrzésük alatt, és nemzetközi elismertséget vívtak ki. Hogy ebből nehogy véletlenül egy kurd állam kerekedjen, Erdogan inváziót rendelt el, ezzel odahaza is megszilárdítja a hatalmát, és újabb hajtóvadászatot indíthat hazai bírálói ellen.

Paradox módon a NATO legerősebb tagállama, az Egyesült Államok teljesen átengedte a terepet a második legnagyobb haderővel rendelkező Törökországnak, a szövetség európai tagjai pedig csak találgathatják, hogy számukra milyen következményekkel jár ez az egész.

Nem beszélve arról, hogy Szlovákiában hamarosan választás lesz, és itt még egy maréknyi kitalált menekülttel is fel lehet borítani a politikai palettát.

A szerző a TASR munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?