Az MKP nem zárkózik el attól, hogy a Híddal közös választási pártban induljon

bugár menyhárt
Pozsony |

A Magyar Közösség Pártja (MKP) sajtónyilatkozatban reagált a Híd elnökének, Bugár Bélának a felvetésére, miszerint a két politikai szubjektum egy választási pártban, közösen is indulhat a jövő februárban esedékes parlamenti választáson.

Az MKP a közleményében azt írja, továbbra is a korrekt és kiegyensúlyozott partneri viszony megteremtésében érdekelt, legyen az két, vagy többpólusú. „Az MKP számára egyértelmű és elsődleges cél a magyar egység megteremtése” – fogalmaz a közlemény.

A párt nyilatkozata emlékeztet arra, hogy a nyáron ők javasolták egy választási párt létrehozását. Ezt a megoldást azonban a Híd és az MKP közös tárgyalásain elvetették. „Most viszont úgy tűnik, hogy a Híd párt átértékelte korábbi álláspontját, és hajlandó a választási párt létrehozásáról tárgyalni” – fogalmaz az MKP mai nyilatkozata.

Bugár a Tablet.tv politikai vitaműsorában arról beszélt a Híd ugyan nem indul koalícióban az MKP-val a parlamenti választáson, de még nincs teljesen elvetve az a gondolat sem, hogy együtt indul a két párt, például választási párt létrehozásával, mint annak idején az SDK.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?