Orbán Viktor rosszul szurkol

Méghozzá a pártelnök-kormányfő egyetlen mondata miatt, amely úgy hangzott, hogy 

a jövő évi szlovákiai választáson Peter Pellegrininek, a 2021-ben esedékes csehországi voksoláson pedig Andrej Babišnak szurkol.

Ezt a kijelentését két szempontból lehet elemezni. Pragmatikus az egyik. A magyar kormányfő 2012. április 26-án találkozott először személyesen Robert Ficóval, aki néhány héttel korábban, elsöprő választási győzelmét követően egypárti kabinet élére állt. Akkortájt feszült volt a szlovák–magyar viszony, ezért egyik kormányfő sem hozakodott elő „kényes” témákkal. „Sikerre ítélt gazdasági, infrastrukturális és energetikai projektekről tárgyaltunk. A nehéz kérdések pedig ezeknek a sikereknek az oldalvizén megoldást nyerhetnek” – közölte az eszmecserét követően Orbán Viktor. Stratégiájuk eredményes lett, azóta valóra vált sok közös beruházás, erről amolyan jelképként a jövőre elkészülő komáromi Duna-híd tanúskodik. Legfelsőbb politikai szinten és bizonyos mértékig a mindennapokban is visszaszorultak a nacionalista indulatok. A Hídnak is köszönhetően, amely bő három éve kormánykoalíciós tényező.

A visegrádi négyek együttműködése immár uniós szinten is számottevő. Ugyanakkor a nehéznek minősített kérdések – a kettős állampolgárság és az autonómia problémaköre, valamint a szlovákiai magyarság joggal elvárt megkövetése a meghurcoltatások miatt – továbbra is a szőnyeg alatt szunnyadnak. Ez a jelenlegi jó politikai viszony ára. Cserébe Robert Fico nem szólt bele a szomszéd ország belpolitikájába.

Zuzana Čaputová viszont idei budapesti látogatásakor diplomatikusan, kérdésekbe burkolva fejezte ki észrevételeit a magyarországi jogállami normák gyakorlati érvényesítése kapcsán. Alighanem e párbeszéd után Orbán saját érdekei alapján jobbnak látja Pellegriniék táborában maradni.

A másik nézőpont sem pozitív. Elsősorban mi, az itt élők érezzük a Smer bűzlő szennyesét. Maffiaállammá züllesztették az országot: 

Szlovákia nem egyenjogú polgárok állama. Döbbenten értesülünk a Smer holdudvarába tartozó Marián Kočner viselt dolgairól, félelmetes garázdálkodásairól, bírók, ügyészek, politikusok megvásárlásáról, életveszélyes fenyegetőzésiről. Mindezért Pellegrinit is politikai felelősség terheli.

Igaz, egészen tavaly március 22-ig – amikor miniszterelnökké avanzsált – csak amolyan másodhegedűsként, viszont különböző tisztségekben hűséges pártkatonaként ügyködött. Mostanság látszólag igyekszik függetleníteni magát a pártelnökétől, kikecmeregni a Fico–Kaliňák duó és a kiszolgálóik mocsarából. De mindenképpen sáros marad.

Ezért tűzték kampányzászlajukra a hazai magyar és az ellenzéki szlovák pártok a kormányváltást, a bűnszervezetek és a politikusok összefonódásának felszámolását. Ez pedig Pellegrinivel elképzelhetetlen.
Miként Csehországban Babišsal. Korrupciós ügyei és egyéb botrányai miatt százezrek tüntettek többször a Vencel téren, mégsem sikerült kipenderíteni a hatalomból, jórészt azért, mert Csehország uniós viszonylatban is figyelemre méltó gazdasági eredményeinek köszönhetően a polgárok döntő többségének életszínvonala emelkedik.

Az ellenzéki pártokban mindkét államban viszálykodás zajlik. Ők sem makulátlanok, de mégis ők jelentik az esélyt, a reményt a nagytakarításra, a korrupt politikusok és a hasonszőrű alakok kiseprűzésére. Jövő február végén nálunk a parlamenti választásnak köszönhetően valóra válhat az, ami a szlovákiai magyarságnak is létérdeke.

Orbán Viktor legalább ezt a tényt figyelembe vehetné, akkor nem drukkolna nyilvánosan Pellegriniéknek.