„Jobb a másodosztályban, mint az élvonalbanˮ

slávik
Nagytapolcsány |

Slávik Sebastián nem bánja, hogy az érsekújvári Tipsport ligás csapat helyett az I. ligában érdekelt nagytapolcsányiaknál kezdte meg az új hokiidényt. 

Jóval több játéklehetőség, az érsekújvári körülményekkel szinte megegyező feltélekben – így foglalta össze röviden lapunk érdeklődésére eddigi nagytapolcsányi tapasztalatait Slávik Sebastián. A Tipsport Ligában 25 meccsen szerepelt csatár a hétvégén betalált a zsolnaiaknak, de a gól helyett („összeszedtem egy lepattanó korongot öt a négy ellen, párat léptem és belőttem”) sokkal lelkesebben mesélt új klubjáról. 

„Sokkal többet adnak nekem az I. ligás meccsek, mintha Érsekújvárban ülnék a padon. Kicsit ugyan messzebb kerültem a családomtól, de a bajnokságban nagyon erősek a meccsek, mindenki le akar minket győzni, mivel a második helyen állunk. Rendkívül kiegyenlített a mezőny, de Nagytapolcsányban így is a második-harmadik helyig szeretnénk végezni. Minden mérkőzésen más sorban kapok helyet, így sok mindent megtapasztalhatok. 100 százalékot beleadok, de nem tűztem ki magam elé merész célokat, az a fő, hogy minél többet játsszak” – foglalta össze benyomásait az ímelyi származású hokis.

A 19 éves szélső támadó Nagytapolcsányban több rutinos, korábbi élvonalbeli húzójátékostól, Henrich Ručkaytól, Albín Podstavektől vagy Jozef Kováčiktól is tanulhat („tetszik, ahogy ésszel hokiznak”), de több más klubban is találni neves jégkorongozókat, akár az exélvonalbeli gárdákról, a szakolcai, a turócszentmártoni vagy a zsolnai csapatról, akár a komoly anyagi hátérrel rendelkező feltörekvő újoncról, a pozsonyi Capitalsről van szó.

„Egyelőre a pontszerzés nem igazán megy, korábban csak a vágbeszterceieknek tudtam gólt lőni. Érsekújvárból azzal adtak kölcsön, hogy harcoljak, és ha jól fog menni a játék, visszahívnak. De nem foglalkozom ezzel, keményen edzek, és ha nem sikerülne visszaverekedni magam, akkor egy év múlva külfödön is körülnéznék” – tette hozzá Slávik Sebastián.

A zsinórban hét győzelemnél tartó nagytapolcsányiak a szerdai 10. fordulóban a harmadik helyezett Dubnicát fogadják.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?